100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A vásárhelyi önkormányzat két család kilakoltatását készíti elő november 15-e előtt, amikor életbe lép a téli kilakoltatási moratórium, írja a Hódpress. Az intézkedés részeként a város összesen nyolc lakásra rendelt el kilakoltatási határozatot, mivel a bérlők ezekben az ingatlanokban többmilliós bérleti díjhátralékot halmoztak fel. Egyes tartozások meghaladják a 4 millió forintot, míg az össztartozás a 20 millió forintot is túllépi.

A város igyekezett többször részletfizetési megállapodásokkal segíteni a lakókat, és a bérleti díjak emelésével ösztönözni a fizetést, de számos esetben ezek az intézkedések sem vezettek eredményre, közölte a hódmezővásárhelyi önkormányzat a helyi portállal.

Márki-Zay Péter, Vásárhely polgármestere az ügy kapcsán a helyi televízióban elmondta, hogy a végrehajtási ügyek „felgyűltek,” és egyes bérlők nemcsak hogy tartozást halmoztak fel, de sokszor a közösségi együttélés szabályait sem tartják be. Állítása szerint több lakó kábítószerfogyasztó, drogkereskedő, vagy prostitúciós tevékenységet folytat az önkormányzati lakásokban, ami miatt a szomszédok rendszeresen kérik a városvezetést a kilakoltatásukra.

A polgármester szerint azok a lakók, akik betartják a szabályokat és igyekeznek rendezni tartozásaikat, számíthatnak az önkormányzat segítségére. Az önkormányzat és a Márki-Zay által vezetett mozgalom adományok közvetítésével, higiéniai csomagokkal, ruházati és élelmiszer-támogatással is segíti a rászorulókat. Emellett bejelentették a jövőre induló, Szent Ferenc névre keresztelt komplex támogatási programot, amelyben egyházi, civil és állami szervezetek szaktudására építve segítik majd a nehéz helyzetben lévő családokat.

A város szociális bérlakásaira nagy a túljelentkezés, jelenleg háromszoros az igény, ezért az önkormányzat szerint a szabályokat be nem tartó lakók olyanok elől foglalják el a helyet, akik valóban a felzárkózásra törekednének, mondta a polgármester. A kilakoltatási ügyek várhatóan szóba kerülnek a csütörtök délután megrendezendő lakossági fórumon, ahol Jovány Gyula képviselő és a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a közösség részvételével vitatja meg a kérdéseket.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…