Pár évvel a felújítás után már foltozni kellett a Makó–Maroslele utat

Még hat éve, 2018-ben újították fel a Makót Hódmezővásárhellyel összekötő 4414-es utat, ám azóta gyorsan romlott az állapota, írja az Átlátszó. A lap cikke szerint a 618 millió forintért felújított utat 2021-re helyenként már foltozni kellett a padka mentén, néhol pedig padkasüllyedés volt, amit táblázással „kezeltek”.

A Magyar Közút NZrt. még 2017-ben kötött keretszerződést a kormányközeli Duna Aszfalt-Hódúttal a Makót Hódmezővásárhellyel összekötő út felújítása kapcsán. A kivitelező 160 nap alatt végzett a munkákkal, amire 48 hónap, vagyis 4 év teljes körű jótállást vállalt. Ez ugyebár 2022-ben járt le, az út állapota pedig azóta is romlott. 

Az önkormányzati tulajdonú Makó TV egyik 2018-as riportjában, vagyis közvetlenül az útfelújítás után már arról panaszkodtak, hogy „visszajelzések szerint az út máris hullámos több helyen, valamint egyes szakaszok között nincs megfelelően szintbe hozva, eldolgozva”. Makó fideszes alpolgármestere akkor azzal nyugtatott mindenkit, hogy bíznak abban, a Magyar Közút minél hamarabb megejti a műszaki ellenőrzést.

Az Átlátszó az ügyben közadatigényléssel élt a fenntartó Magyar Közút felé, akik csak személyes megtekintésre adták oda az iratokat. Ezekből kiderült, magától az útfenntartótól a 4414-es összekötő a felújítás előtt 4,7-es osztályzatot kapott, ami az 1-től 5-ig terjedő skálán – ez fordítottja az iskolai osztályzásnak – rosszat jelent. Ez rögtön a felújítás után 2,8-ra javult, ami tűrhető besorolású. Azért nem lett jobb, mert a felújítás nem a teljes szakaszt érintette. 2023-ra már érezhetően romlott az út állapota, ekkor 3,1-es értékelést kapott az út.

Az Átlátszó korábban azt írta, a 270 milliárd forintos útfelújítási keretből 46,1 milliárd forint jutott 2017-ben a Dél-Alföldre, köztük a 4414-es útra is. Az adatigénylés során kiderült az is, hogy Csongrád-Csanád vármegyében 2022-ben a mellékúthálózat 1042 kilométeréből mindössze 355 volt jó és megfelelő állapotú, a többi tűrhető, vagy annál rosszabb osztályzatot kapott.