A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az idén januárban ismét meghirdette az év szállodája pályázatot a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai partnerségében, írja az MTI közleménye.
A szövetség 2013-ban azzal a céllal hívta életre a pályázatot, hogy a szektor kiemelkedő szállodáit példaképként állítsa az iparág elé és a vendégek figyelmét is felhívja a magas minőségű szolgáltatásokat kínáló hotelekre, szól a közlemény. A zsűri az értékelésnél a szállodák kínálati színvonala mellett figyelembe vette egyebek mellett az üzemeltetést segítő innovatív fejlesztéseket és a versenytársakhoz viszonyított piaci teljesítményt is.
A 2023-as év szállodája cím nyertese az 5 csillagos kategóriában a Hilton Budapest lett. A fővároson kívüli 4 csillagos „full service” kategóriában a Thermal Hotel Visegrád, míg a Budapest 4 csillagos „limited service” kategóriában a Hotel Vision Budapest nyert.
A fővároson kívüli 3 csillagos kategóriában a mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotel kapta a díjat,
a Budapest 3 csillagos „limited service” kategóriában pedig a Bo18 Hotel. Ezen felül a zsűri különdíjakkal is kitüntette a legjobbakat.
A mórahalmi Elixír igazgatója, Berta Zsolt a díjról úgy nyilatkozott a Délmagyarországnak a díjról, hogy mérhetetlenül büszkék kollégáik és partnereik munkájára, és nem utolsó sorban hálásan köszönik vendégeiknek a nekik szavazott bizalmat. „Az év szállodája díj visszaigazolás számunkra. Megerősítés, hogy egy dél-alföldi kisváros hotelje is fontos szereplője a hazai szállodaiparnak, és hogy teljesítményünket a szakma is elismeri.”