A Kormányhivatal minden, szabályszerűen bejelentett gépjárműroncsot elszállított már, szám szerint 138-at, és továbbra is várja a jogszabályban megjelölt települések polgármestereitől az új bejelentéseket, hogy megtisztíthassa a déli határvidéket az embercsempészek által hátrahagyott roncsoktól – tudtuk meg a hivataltól pénteken.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt azért kerestük fel, mert korábbi cikkünkben egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot, melyek szerint bár elvileg elvittek minden roncsautót, mi mégis találtunk ilyeneket Ásotthalom és Mórahalom külterületén. Most kiderült, hogy egyes önkormányzatok által hibásan megtett bejelentések miatt maradtak még roncsok a vármegyében.
Ismeretes, hogy még tavaly november 16-án lépett hatályba az a kormányrendelet, amely az illegális bevándorlást segítő embercsempészek által hátrahagyott járművek elszállítására a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt jelölte ki. A rendelet értelmében a jogszabályban felsorolt települések polgármesterei és mezőőrei tehetnek bejelentést a Kormányhivatal részére, amely a járműveken előbb értesítést helyez el, majd négy nap elteltével az autókat egy központi, szegedi telephelyre szállíttatja. A járművek alvázszámát, illetve – amennyiben ismert – motorszámát és rendszámát a Kormányhivatal honlapján közzéteszi.
A Kormányhivatal a Szegederrel most azt közölte, hogy január közepéig összesen 138 bejelentett gépjárművet szállíttatottak el a déli határszakasz településeiről. A munkát nehezítette, hogy több bejelentés pontatlan GPS-koordinátákat tartalmazott, vagy a helyszínen található jármű típusát tévesen tüntették fel, emiatt az elszállításra kért jármű nem volt a helyszínen beazonosítható.
Ezeken a területeken tehát továbbra is lehetnek hasonló autóroncsok, ezért a Kormányhivatal arra kéri az érintett polgármestereket, hogy amennyiben ilyen járművet észlelnek, a kialakult eljárásrendnek megfelelően tegyék meg a bejelentéseket.