A HódPress cikke szerint kicseréltette a zárakat a vásárhelyi önkormányzat a Petőfi utca 6. szám alatt lévő épületben. Márki-Zay Péterék szerint ugyanis a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola – jelenleg három helyen működnek, a Deák Ferenc utcán is vannak tantermeik – fenntartója, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség jogtalanul foglalt el helyiségeket az épületben, köztük két tantermet, a tánctermet és a konyhát.
A reformátusok viszont azt mondják, ők jogosan használják ezeket a helyiségeket. Bán Csaba, az iskolafenntartó lelkipásztora ezért azt kérte a városi önkormányzat nevében eljáró Petrovics György aljegyzőtől, hogy ne cseréltesse ki a zárakat, mivel ha megteszik, csütörtök reggel feltörik azokat, ugyanis 400 gyereknek tanulnia kell. Bán azzal érvelt, hogy az egyház az iskola működtetésével közfeladatot lát el.
Az aljegyző aztán közölte velük, hogy bírósághoz lehet fordulni az ügyben, erre Bán Csaba is azt javasolta, hogy a város forduljon a bírósághoz, ha ki akarják őket tenni az épületből. A vásárhelyi portál beszámolója szerint a zárcsere miatt annyira elmérgesedett a helyzet, hogy szerda késő délután még rendőrt is hívtak, aki azt mondta, hogy csak jegyzőkönyvezni tudják a két fél álláspontját, de intézkedni nem tudnak.
Az események hátterében az a törvénymódosítás van, mely szerint az egyházak ingyenesen megkaphatják azokat az önkormányzati épületeket, amelyekben oktatási-nevelési tevékenységet végeznek. Megírtuk annak idején, hogy Hódmezővásárhelyet különösen érzékenyen érintette mindez, hiszen több mint egymilliárd forintnyi ingatlanvagyont vinne az egyház Márki-Zay Péter szerint.
Fotó: Google Maps
A Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség által használt, nemrég felújított Petőfi utcai épületben más szerveztek is működnek, az egyházközség viszont
a teljes, mintegy 800 millió forintot érő épületre igényt tartana.
A város a Domonkos Nővérekkel és a Szeged-Csanádi egyházmegyével látszólag megállapodott abban, hogy vagyonkezelői jogot kapnak a kért épületekre, de a tulajdonos továbbra is az önkormányzat marad, ezt azonban a reformátusok nem fogadták el, ezt a Telexnek mondta el Márki-Zay Péter. Azonban az önkormányzat nem hajlandó átadni az épületet, erről a képviselő-testület egy határozatot is kiadott.
„Mi voltunk a reformátusok védangyalai, akik támogattuk a református iskolát, mert előtte az elődeim, azaz a Fidesz soha nem adott nekik semmit. Mi ingyenesen, bérleti díj nélkül beengedtük őket ebbe a Petőfi Sándor utcai épületbe” – nyilatkozta a polgármester a lapnak korábban arról, hogy az épületekben eredetileg nem működtettek oktatási intézményeket a reformátusok, nem az önkormányzattól vették át az oktatási feladatokat, hanem a rendszerváltás után alapították iskoláikat.