Hódmezővásárhelyen több mint egymilliárd forintnyi ingatlanvagyont vinne az egyház Márki-Zay Péter szerint

Megírtuk, a Szeged-Csanádi Egyházmegye ellentételezés nélkül átvenné Kübekháza óvodájának és iskolájának épületét és a benne lévő ingóságokat is egy tavaly decemberi törvénymódosítás adta lehetőséggel élve, mely azt mondja ki, hogy a köznevelési szakképző intézményeket fenntartó egyházak számára biztosítja a feladatellátást szolgáló állami és önkormányzati tulajdonú épületek és az ezek tartozékát képező ingóságok tulajdonjogát mindaddig, amíg ezekben egyházi, köznevelési, szakképzési tevékenység folyik.

Molnár Róbert kübekházi polgármester posztjában megjegyezte, a település iskolája és óvodája a történelem során soha nem volt egyházi tulajdon, csak a fenntartói jogokat adta át az önkormányzat kényszerűen még 2010-ben. A 24.hu is beszámolt az ügyről, azt írják, a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beterjesztett módosítás újranyitotta az 1991-es kárpótlási törvényt oly módon, hogy az egyházak olyan épületekre is igényt tarthatnak, amelyeket korábban nem kértek vissza fenntartási nehézségek miatt, vagy amelyek nem is voltak soha egyházi tulajdonban.

Csakúgy, mint Kübekháza esetében, Hódmezővásárhelyen is ellentételezés nélkül kerülhetnek önkormányzati ingatlanok egyházi tulajdonba. Erről beszélt Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában még kedden. A beszélgetés során Hódmezővásárhely polgármestere megemlítette, hogy a városa tekintetében

egymilliárd forintot meghaladó értékű ingatlanvagyonról van szó.

Az egykori közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt elmondása szerint több épületről van szó a megyei jogú városban, köztük a Domonkos-rend fenntartásában működő óvoda és iskola, a katolikus egyház által fenntartott óvoda és iskola épületéről, valamint a reformátusok is bejelentkeztek az általuk csak részben használt két ingatlan teljes tulajdonjogára. Utóbbi épületek állítása szerint egyenként háromszáz-, illetve négyszázmillió forint értékűek.

A műsorban arról beszélt a polgármester, hogy mindez óriási vagyonvesztés az adófizetőknek, főleg úgy, hogy az említett két épület eladásáról korábban már megegyeztek az egyházzal, de most ingyen az övék lesz. Márki-Zay több polgármesterrel is beszélt, és nagy a felháborodás, így több helyen is küldhettek az egyházak a kübekházihoz hasonló levelet, hiszen február végén volt a határideje annak, hogy ezt megtehették. Szerinte egy jogállamban ilyen nem lenne, de elismerte, az ellenzéknek jobban rá kellett volna állnia az ügyre.

Az is elhangzott az ATV-n, hogy Szegeden Botka László polgármester sikeresen megállapodott a bencés renddel, akik fizetnek az ingatlanért. A vásárhelyi polgármester tudomása szerint az Evangélikus Egyház nem fog élni ezzel a lehetőséggel, mert feltételezése alapján ők is igazságtalannak tartják ezt a törvényt.