Idén nyár elején többször is jártam Arad és Temesvár megyékben, utóbbiban például a Szegedhez ezentúl legközelebb eső IKEÁ-ról riportoztunk Balogh Gergő kollégámmal. Amikor ezeket az utakat terveztem, hogy merre a leggyorsabb, Romániában már országúton közlekedve, felmerült bennem a kérdés:

Szeged és Arad között van érdemi vasúti kapcsolat?

Mármint érdemi az volna, ha a Nagyállomáson felszállnánk egy klímás intercityre és legfeljebb másfél órával később már az aradi Piața Gării-n várnánk a villamost, szóval a valódi kérdés az volt bennem, hogy valahogy megoldható-e mégis, hogy nagyobb kerülő – vagy legalább a magyar főváros – nélkül eljussak Aradig? Azért oda, és nem pedig Temesvárra, mert a temesvári útnak minden bizonnyal úgyis az lett volna a vége, hogy Arad érintésével kell menni. (Nem úgy mint Trianon előtt, amikor még a Vajdaságon át járt a Szeged–Temesvár vonat, de ez már két határátlépést is jelentett volna, csak oda.)

A válasz pedig az, hogy igen, létezik „””Szeged–Arad vasút”””, és ha a térképen nézzük, akkor egészen egyenes is az út, hiszen egyszerűen arról van szó, hogy az újszeged–mezőhegyesi Bz-vel elzörög az ember a nagylaki vasútállomásig, ott szépen leszáll, átsétál a határátkelőn, majd a romániai Nădlac településen, aminek végében ott vár egy másik vasútállomás, megy is tovább. Hiszen innen ugyanúgy járnak kis személyvonatok Aradnak, mint a másik oldalon Szegednek. Pontosabban ez volt a helyzet hónapokkal ezelőtt, és nem tovább, merthogy augusztus 1-jével Újszeged és Mezőhegyes között már nem közlekednek vonatok, ahogyan arról kedd reggel megjelent cikkemben megemlékezünk.

Mivel vonalakat általában a menetrendváltással szokás megbirizgálni, gondoltam, hogy legkésőbb decemberig van még időm, aztán ha akkor sem szűnik meg a vonal, akkor lehet még tolni a projektet, amit mindenképpen szerettem volna tető alá hozni. Csakhogy július 20-án este írtuk meg, hogy megszűnhet (ekkor még nem volt hivatalos) az újszegedi vonat, 21-én reggel pedig elindultam a Művészetek Völgyébe szabadságra, és csak 30-án este értem vissza Szegedre.

De hogyan is nézhetett volna ki ez az utazás, ha összejön? Újszegedről naponta kettő vonat indult, egy délelőtt, egy pedig este, így nem sok választási lehetőséget felkínálva egyedül előbbivel tudtunk volna menni. Ez 11:42-kor indult és 12:53-kor érkezett meg a nagylaki állomásra, ahonnan a határátkelő mindössze négy percre van biciklivel, amit minden bizonnyal vittem volna magammal. Hogy itt mennyi az átjutás nem autóval, az jó kérdés, de ha egy biztos tíz perccel számolunk, aminél több autóval sem nagyon szokott lenni optimális esetben, akkor egészen hamar a nădlac-i állomáson lettünk volna, ami kb.  negyed óra kerékpárral a határátkelőtől.

Nădlac igencsak lerobbant vasútállomásán aztán egy kellemes majd’ háromórás várakozásra lettünk volna kárhoztatva, ugyanis innen a Google Maps-ben szereplő menetrendi adatok szerint 15:56-kor indul csak a következő aradi vonat, ami 1 óra 38 perc alatt jut el a megye központjába.

Így a teljes út mindennel együtt kishíján hat órát vett volna igénybe.

Kissé vicces, de az előző 12:37-kor ment el, a 15:56-os után pedig már kétórás ütemben jön a maradék néhány vonat, és éppen akkor, amikor a Szeged felőli Bzmot megállt a határ túloldalán, akkor nincs semmi sem órákon át, csak a tikkasztó hőség és a délibáb a sínek fölött.

Szóval így jutottunk volna el vonattal Szegedről Aradra, aztán feltehetőleg másnap vissza, hogy írjunk belőle egy jó cikket, de erre most egy ideig nem kerül sor. Köszönjük, hogy nem tartottak velünk! De ha ez a lehetőség kilőve, akkor mi marad? Néhány fokkal kényelmesebb a Szeged–Békéscsaba–Arad verzió, ami nagyjából öt óra egy félórás átszállással.