100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Közel másfél órásra sikeredett Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármesterének szerdai évértékelője. Az előadás valójában nem is egy, hanem két PowerPoint-prezentációra épült, melyből az első tulajdonképpen arról szólt, hogy mi lett volna, ha nem a Fidesz nyeri a tavaly áprilisi választást, vagyis ha őt választják meg miniszterelnöknek. A másik diasorral pedig tartott egy külön hódmezővásárhelyi évértékelőt is az egyesült ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje.
Márki-Zay az előadása során hivatalosan is bejelentette, hogy megalapítják új pártjukat, melynek indulását március 15-én tervezik. A polgármester szerint azért kell új formációt létrehoznia, mert az EP-választáson csak pártok indulhatnak el. Arról beszélt, hogy minennek „nincs hátránya az ellenzékre nézve, mert nincs ilyen párt a hazai palettán”. Továbbra sem árult el túl sok részletet a Mindenki Magyarországa Néppártról, de annyit igen, hogy a kongresszust már szervezik. Ajánlási rendszerrel fognak működni, de már lehet jelentkezni.
A „mi lett volna, ha…” stílusú prezentációjában többek között arról beszélt a polgármester, hogy akkor nem csak Schadl György és Völner Pál ülne börtönben, ugyanakkor „egy tisztességes és becsületes kormány esetében” az uniós pénzek is megérkeztek volna. Bár tét nélküli állítás, de elmondása szerint az infláció is 10 százalékkal kisebb lett volna miniszterelnöksége alatt, a rezsicsökkentést pedig a fenntartható módon vezették volna be. Ennek kapcsán azzal példálózott, hogy „azért nem fagynak meg a németek, meg nem szülnek a férfiak se, mert ott rendesen szigetelve vannak a házak”.
Volt olyan is, amikor azt sorolta, hogy mit csináltak volna ugyanúgy, ahogy most az Orbán-kormány is: többek között nem küldtek volna katonákat Ukrajnába, ahogy azt egyetlen más NATO-tagország sem tette, vagy például megszavazták volna az Oroszország elleni szankciókat a Fideszhez hasonlóan. „A különbség annyi, hogy nem költöttünk el volna milliárdokat hazug kampányokra.”

Arra is kitért, hogy az „álellenzéki politikusokat” figyelmeztette az amerikai kampánypénzük kapcsán, szerinte nem kellett volna azt mondani, hogy az összeg sok, hiszen „csak gondoljanak arra, hogy kormány a duplájából valósította meg a hazug plakátkampányát. Aki ezt sokallja, vagy álszent ostoba, vagy áruló, de szerintem inkább az utóbbi”.
Értékelésében kitért arra is, hogy mik voltak a tavalyi választási bukás okai. Márki-Zay bár saját bevallása szerint is hibázott, szerinte nem ő az egyedüli felelős. A PowerPoint-bemutatóján is láthatóan megjegyezte, „nem segített Soros, a CIA, de még Gyurcsány sem”. Azt állította, hogy lettek volna leleplezhető sztorik, de nem állt elő ilyenekkel, példaként Szájer esetét említette. Ugyanakkor sikereket is emlegetett, mint például az ellenzéki előválasztás és egység, de ugyanakkor szerinte személye felfelé húzta az ellenzék kampányát.
Évértékelője második felében a városról beszélt, viszonylag részletezve, diagramokon bemutatva a város idei költségvetését, illetve azt is szemléltette, hogy mennyi forrást kell kipótolniuk saját zsebből, mennyi pénzt vont el a kormány a várostól. Ezután rátért eddigi eredményeire azt állítva, hogy ígéreteinek már több mint 80 százalékát teljesítette. Ezeket részletezve többek között a biztonságos, zöld, okos és gyerekbarát városról beszélt a programpontokon keresztül. Azt is szemléltette egy árokba borult Volánbusszal, hogy a régi, fizetős szolgáltatással szemben az ingyenes mennyivel jobb.













