Sándorfalva is sötétbe borulhat, a városban minden nap 23 órától kapcsolnák le a közvilágítást

Sándorfalva város közigazgatási területén minden éjszaka 23 óra és másnap hajnal 4 óra közötti időtartalmban közvilágítási berendezés fényforrása nem üzemeltethető – ez a lényege annak a még karácsony előtt kihirdetett önkormányzati rendeletnek, amelyet Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester jegyez.

Illetve az, hogy az egész város területére érvényes sebességkorlátozást is bevezetnek: mindenhol, ahol nincs alcsonyabb korlátozás, legfeljebb 40-nel szabad majd hajtani éjjelenként. Ezzel a baleseteket szeretnék elkerülni. A rendeletet december 21-én hirdették ki, és január 1-jével lép hatályba, ám még bíznak benne, hogy az állam segít majd.

A független városvezető a Délmagyarországnak úgy nyilatkozott, nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen a nyolcezer lelkes Sándorfalván is többszörösére nőttek a számlák. Gajdosné szerint a gázért tízszer, az áramért tizenötször annyit fizetnek, mint korábban. Példaként hozta a közvilágítás éves díját, ami eddig 14,5 millió forint volt, 2023-ban azonban már 49 millió forint lenne.

Ez azonban csak akkor történne meg, ha nem érkezik normatíva az állam részéről. Ebben ugyan bízik Gajdosné, de ha mégsem segít az állam, akkor is az MVM Zrt. teljesítési ideje minimum 45 nap, tehát leghamarabb februárban lehetne csak sötét az utcákon éjjelente.

Csongrád-Csanád megyében ez már a harmadik település, és az első város, ahol ilyet jelentenek be. November elején írtuk meg, hogy valamivel több mint háromezer fős Bordányban éjfélkor lekapcsolják a kisebb utcákon a közvilágíást, hogy így spóroljanak a rezsin. Egy december elején megjelent önkormányzati rendelet szerint Pusztaszer is csatlakozik, a nagyjából 1300 fő lakta községben azonban már 22 órától sötét lesz, ráadásul minden közterületen.