100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Hódpress számolt be a csütörtöki közgyűlésen elhangzottakról, melyről Szabó János alpolgármester beszélt.

A lap tudósítása szerint az ülésen Horváth Zoltán elmondta, hogy 77 uszoda működéséhez járul hozzá a kormány, melyből 47 önkormányzati. Arról érdeklődött a politikus, hogy Vásárhely kap-e támogatást.

Márki-Zay Péter elmondta, ők is jelentkeztek, de hivatalos értesítés nem érkezett, sőt, semmilyen választ nem kaptak, csak ígéretet. Arról is beszélt, hogy más települések esetén is csak az év végéig szól a támogatás, így abban bízik, hogy jövőre is lesz hasonló kormányzati segítség.

Szabó János alpolgármester arról beszélt a közgyűlésen, hogy Szeged, Szentes és Orosháza kapott támogatást az uszoda működtetésére, de Vásárhely lekerült a listáról és hivatalos értesítés nem érkezett. Pedig a városban is felmérték a rezsihelyzetet a Honvédelmi Minisztérium sportállamtitkárságának megbízottjai, azonban még november elején sem kaptak értesítést.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…