Mihálffy Béla: Nem kell bezárni a Tiszavírág Sportuszodát, közel 70 millió forintot adna a kormány

Újabb jó hír a szegedieknek: Szeged számíthat a kormányra! kezdi Facebook-bejegyzését a homokhátság fideszes országgyűlési képviselője.

Mint posztjában Mihálffy írja, ehhez a kormány közel 70 millió forintos rendkívüli rezsitámogatásról döntött Szeged részére, a kapott forrásból pedig az önkormányzat tovább üzemeltetheti a Tiszavirág Sportuszodát. Az utolsó negyedévre kapott rezsitámogatás hatalmas segítség minden szegedi számára, az úszni tanuló gyermekeknek, sportolóknak, családoknak egyaránt!” – zárta posztját Mihálffy

Arról mi is írtunk, hogy januártól gyakorlatilag az összes önkormányzati intézmény bezár, ezt az október 21-ei közgyűlésen szavazta meg a város. Minderre az irreálisan magas, új szerződés szerinti energiaárak miatt van szükség. Joób Márton baloldali képviselő is felszólalt még a bezárások előtt, nyílt levelet intézve az ügyben Botka László polgármesternek. Ebben arra kéri a városvezetőt, hogy a sportolók és a gyerekek érdekében legyen nyitva tartó sportlétesítmény Szegeden.

Maga a kormánytámogatás nem újdonság, már csupán a jellege miatt sem, hiszen adott egy irreálisan magas energiaszámla, ami miatt országosan bezárnak intézményeket a spórolás miatt, majd a kormány jön és hirtelen segít. A Telex írta meg még október végén, hogy Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András titokban egyeztetett a kormánnyal, hogy sok várostól eltérően a fehérvári uszodának ne kelljen bezárnia.

Mint írják, sikerrel járt, a kormány a Csitáry uszoda főépületének novemberi és decemberi nyitva tartásához 80 millió forintot biztosít, amit a városnak nagyjából 20 millióval kell még kipótolnia. A korábbi közgyűlési döntést akkor módosították is, így az uszoda főépülete idén már biztosan nyitva maradhat, csak a sátrat zárják be. Azonban az, hogy mi következik januártól, azt egyelőre nem tudta megmondani Cser-Palkovics.

Szegeden annyiban jobb a helyzet, hogy eleve csak decembertől, vagy januártól tervezték bezárni az intézményeket.