100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Hiába demonstráltak a mindszenti idősek otthona lakói az intézmény bezárása ellen. Korom Éva Andrea képviselő bezárás visszavonásáról szóló indítványát szerdán 4:3 arányban leszavazta a mindszenti képviselő-testület.
Mint arról mi is beszámoltunk, mintegy százan tüntettek a mindszenti városháza előtt október 20-án azért, hogy ne zárják be az idősotthont. A város ugyanis a brüsszeli szankciókra hivatkozva november 1-től április 15-ig ideiglenesen lakatot tenne az intézményre, csakhogy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere szerint ideiglenesen nem lehet ezt megtenni, így az szerinte végleges lesz.
A korábbi döntés szerint az érintett 19 idős lakó egy hódmezővásárhelyi intézményben kapna helyet. A mindszenti polgármester azóta arról is beszélt, hogy nem a szankciós politika, hanem a társulás egyik tagja, Márki-Zay Péter rendelte el az intézmények összevonását, amit a vásárhelyi polgármester határozottan tagadott.
A Hódpress azt írja, a szerdai ülésen vette át mandátumát Pálinkó Máté, aki pont az idősek otthonával kapcsolatos döntés miatt lemondott Jancsovics Attila helyére ült be. A testület végül 4:3 arányban leszavazta Korom Éva Andrea települési képviselő azon önálló indítványát, miszerint vonják vissza az idősek otthona lakói a fűtési idényre a vásárhelyi Kovács-Küry Idősek Otthonába való költöztetéséről szóló döntést.
A portál megemlítette, hogy a pénzügyi bizottság nem javasolta az indítvány elfogadását, szerintük a a bentlakók ideiglenes elhelyezésével egy időben meg kell kezdeni a szükséges intézkedéseket, hogy amennyiben az átmeneti elhelyezés miatt hatályát veszíti a 2023. december 31-éig szóló ideiglenes működési engedély, akkor az újra megszerezhető legyen.
A bizottság felkérte Zsótér Károly polgármestert, hogy nyújtson be TOP-Pluszos pályázatot és végezzen számításokat, hogy az intézmény milyen feltételek megléte mellett működtethető rentábilisan a város fenntartásában. Felkérték arra is, hogy vegye fel a kapcsolatot egyházi és állami intézményfenntartókkal, hogy megtudja azok milyen feltételekkel tudnák működtetni az idősek otthonát.
Az ügy miatt lemondott Jancsovics Attila a döntést követően azt posztolta Facebook-oldalán, hogy csütörtökön reggel elindítanak egy petíciót, amiben felszólítják a testületet a lemondásra. Követelik a beszámolót a valós pénzügyi helyzetről, valamint azt, hogy az otthonnal kapcsolatban minden adatot hozzanak nyilvánosságra.













