A román Országos Sóipari Társaság (Salrom) fontolóra vette egy új bányászati szint megnyitását Parajdon, amelynek végső rendeltetése egy szabadidős tevékenységre alkalmas tér lenne – írta hétfőn az MTI a Hargita Népe napilap online kiadása alapján. 

A társaság a lap kérdésére azt nyilatkozta, a vállalat műszaki és gazdasági tanácsa jóváhagyta, hogy az Erzsébet-táró bejáratánál üledékkotrási és megerősítési munkálatokat végezzenek, illetve befogják a bányavizet annak érdekében, hogy megnyissák a galériához vezető utat.

„Ez a galéria a vízzel elárasztott bányaüregek szintjénél magasabban, a sótest északkeleti részén, a Telegdy-bánya övezetében, a korábbi bányászati csarnokoktól távol lenne. Ezzel kapcsolatban megkezdődtek a felmérési-tervezési szerződés megkötéséhez szükséges procedúrák” – írták.

A székelyföldi lap források alapján október elején számolt be arról, hogy a bányászok ismét utat nyitottak a nyolcvan éve lezárt Erzsébet-kutatótáró irányába. Többhetes munkával szabaddá tették a tárnához vezető, részlegesen beomlott járatot a hatalmas mennyiségű lerakódott iszaptól és üledéktől, elvezették belőle a bányavizet, majd aládúcolták, hogy biztonságos legyen. A munkálatokat azzal a céllal végezték, hogy további mérések által kiderüljön: statikai szempontból és más technikai paraméterek alapján milyen állapotban van a bejárat mögött rejtőző, tíz méter magas, tíz méter széles és száz méter hosszú föld alatti galéria. Arról is beszámoltak, hogy a helyszíni tapasztalatok szerint az Erzsébet-táró régi galériája alkalmas lenne egy új kezelőszint kialakítására.

A lapnak egy, a bányavállalat helyi vezetőségének kötelékébe tartozó forrása azt mondta, hogy a sóvállalat parajdi vezetősége már benyújtotta az Erzsébet-bánya jelenlegi állapotáról készült jelentést a Salrom vezérigazgatóságához. „Ez hosszabb folyamat lenne, mert geológiai, statikai felméréseket, szakvéleményezéseket kellene készíttetni, ki kellene építeni egy új szellőzőrendszert, egy vészkijáratot, és be kell szerezni a szükséges engedélyeket” – részletezték.

A sóipari társaság által küldött válasz arra is kitér, hogy jelenleg nem lehet számításba venni a bányában lévő víz kiszivattyúzását és egy felszíni tóban való tárolását, mivel a sós víz eltávolítása meggyengíthetné a bányaüregek még létező strukturális tartóelemeit, ugyanis a sóval teljesen telített víz hidraulikus támpillérként működik. A Hargita Népe cikkében „az ügy szépséghibájának” nevezte, hogy a válaszokat az állami vállalat korábbi, azóta már leváltott vezetősége szignálta – ráadásul csak többszöri megkeresésre reagáltak. 

Radu Miruta román gazdasági miniszter nemrég jelentette be, hogy öt hónapig tartó próbálkozás után leváltották a vízzel elárasztott parajdi sóbányát is működtető sóipari társaság vezetőségét, és ideiglenes vezetőséget neveztek ki. „Két jelentés is alátámasztja a vállalat felelősségét a sóbánya elárasztásában” – fogalmazott. A legutóbbi, a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete által kiadott jelentés szerint

a vállalat alábecsülte, és nem tekintette fenyegető veszélynek a vízbetörés kockázatát, így stratégiája sem volt a sólelőhely védelmére,

bár a beruházásokhoz szükséges anyagi források a rendelkezésére álltak.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet korábban évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak megélhetése is függ.

De nemcsak a turisztikai értékek lettek oda, hanem az áradás ökológiai katasztrófát is okozott: az élőlények számára túl sós víz miatt tömeges halpusztulás következett be, majd a hódok is elkezdtek elhullani. A jelentősen megnövekedett sókoncentráció ráadásul nemcsak a vízben élő lények egy jó részét pusztítja el, hanem a víz mentén termesztett és az erdőalkotó növényeket is tönkreteheti. Mindezek mellett egy időre még a csapvíz is ihatatlanná vált több településen. 

Magyarországon nem volt ilyen nagy baj, mivel a román oldalon a vizet igyekeztek hígítani, de természetesen is hígult, mire a Maroson keresztül a Tiszába ért. A szegedi kutatók is arra jutottak, hogy nem alakult ki közvetlen veszélyhelyzet.

Júliusban kezdeményezés indult Parajdon, melynek célja egy közösségi fotóarchívum létrehozása, és kiállítás rendezése az egykori turisztikai látványosság emlékére.