100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A kínai BYD árbevétele 2024-ben átlépte a 100 milliárd dolláros határt, ezzel megelőzte a Teslát, és a világ legnagyobb elektromos és hibridautó-gyártójává vált – írja a Bloomberg alapján a Telex.

A BYD 2024-ben 5,6 milliárd dolláros nyereséget könyvelt el, miközben árbevétele 107,2 milliárd dollárra nőtt, ami közel egyharmados emelkedést jelentett az előző évhez képest. A vállalat 4,25 millió járművet értékesített, ebből 1,76 millió tisztán elektromos volt. A cég az idei évre 5 és 6 millió közötti eladást prognosztizál, írják.

A Tesla továbbra is vezet a tisztán elektromos autók globális eladásaiban, 2024-ben 1,79 millió ilyen járművet adott el. Árbevétel tekintetében azonban – amely tavaly 97,69 milliárd dollár volt – a BYD már megelőzte. A kínai vállalat előnyét részben az is növeli, hogy jelentős mennyiségben gyárt elektromos energiatároló rendszereket. Nemrég bemutattak egy töltőrendszert, amely képes 5 perc alatt 400 kilométernyi hatótávval feltölteni az autók akkumulátorát. Emellett fejlett vezetéstámogató rendszereket épít be olcsóbb modelljeibe. A BYD részvényei idén mintegy 50 százalékkal emelkedtek a hongkongi tőzsdén.

A Teslának azonban nem csupán a BYD-val való összehasonlítás jelent kihívást: az év eleji adatok szerint a vállalat teljesítménye gyengébb volt a vártnál. Európában jelentősen visszaesett a Tesla iránti kereslet, amely mögött részben Elon Musk politikai szerepvállalása, részben pedig az új Model Y iránti várakozás állhat. A visszaesés februárban is folytatódott: a Volkswagen és a BMW több elektromos autót adott el, mint a Tesla.

Az EU, az Egyesült Királyság, Norvégia és Svájc piacain az új Tesla-regisztrációk 44 százalékkal csökkentek 2024 azonos időszakához képest. Az amerikai vállalat piaci részesedése 9,6 százalékra esett vissza, ami az elmúlt öt év legrosszabb februári eredménye. Ezzel szemben a Volkswagen elektromos autóinak eladásai 180 százalékkal növekedtek (közel 20 ezer darabra), míg a BMW és a Mini együttes eladásai közel 19 ezer darabot értek el.

A Tesla részvényei az elmúlt három hónapban jelentős visszaesést mutattak, azonban hétfőn 9 százalékkal emelkedtek. A Reuters szerint ez részben annak köszönhető, hogy a Trump-adminisztráció új vámtervei kedvezően érinthetik a vállalatot.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…