100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Kitüntették Lengyelország szegedi tiszteletbeli konzulját, Karol Biernacki történészt Varsóban – írja az MTI. A budapesti Waclaw Felczak Alapítvány kuratóriumi elnöke 40 éve tevékeny a magyarországi lengyel közösségben.
A lengyel Nemzeti Emlékezet Bizottsága (IPN) Lengyel Történelem Nagykövete nevű díját idén három külföldön élő személyiség és két külföldi intézmény kapta meg.
Az IPN „a lengyel történelem rajongójának” nevezte Biernackit, aki kiállítások és konferenciák szervezőjeként vált ismertté. Felidézték, hogy a történész az egyik fordítója a Witold Pilecki lovassági kapitány auschwitzi jelentése című könyvnek, amely Pileckit a második világháborús, majd a kommunistaellenes lengyel ellenállás jelképévé tette. „Még sok, a lengyel történelmet illető fehér folt van, amelyet tisztázni és magyarázni kell a Lengyelország iránt mély barátságot ápoló magyar nemzetnek” – mondta Biernacki.
Az IPN 2019-ben Szalai Attila magyar író, politológus, Lengyelország-szakértő és diplomata, 2020-ban pedig Tischler János diplomata, történész, Lengyelország-szakértő vehette át.













