100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében tárgyalásokat folytasson Oroszországgal” – írta ki az egykori Twitterre Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Tette ezt azután, hogy Orbán Viktor a VSquare szerint nemsokára Moszkvába utazhat Putyinnal tárgyalni. Mindezt nem sokkal kijevi látogatása után.
Az információt Panyi Szabolcs újságíró osztotta meg a X-en, a VSquare és a Direkt36 újságírója több, egymástól független közép-európai országokból származó forrása alapján értesült erről, írja a Telex. Információk szerint Szijjártó Péter is Orbánnal tart, meg is írtuk, hogy a külügyminiszter épp telefonon kereste az oroszokat, míg a magyar miniszterelnök Kijevben tárgyalt.
Az MTI közben lehozta közleményben Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének közlése alapján, hogy Orbán Viktor épp a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozóján vesz részt július 5-én és 6-án az azerbajdzsáni Susában. A Telex emlékeztet, a magyar kormányfő legutóbb tavaly októberben Pekingben találkozott Putyinnal az „Egy övezet, egy út” fórumán, ahova egyedüli EU-s politikusként utazott.
A mostani találkozó annyiban más, hogy két napja Magyarország hivatalosan is átvette a soros elnökséget az EU-ban. Ez egyben azt is jelenti, hogy Putyinnal már ilyen minőségében találkozik Orbán. Egy ilyen találkozót, akárcsak a kijevi látogatást, hosszas szervezőmunka előzi meg, így tehát Orbán már akkor tudta, hogy a héten Putyinhoz is elmegy, amikor Zelenszkijvel tárgyalt, írják.













