100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség korábbi elnökének a tiszteletére avattak emléktáblát március 16-án a vajdasági Tiszaszentmiklóson, írja a Szabad Magyar Szó. A tábla a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület székházán kapott helyet.

Az emléktáblát Törtei János, a Piros Tulipán egyesület elnöke és Pásztor István fia, Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője közösen leplezte le. A politikus elmondta, hogy megható és megtiszteltetés mind a család, mind pedig a VMSZ számára, hogy ez az emléktábla elkészült.

„Őt mindig az vezérelte, hogy a vajdasági magyar közösség érdekében tevékenykedjen nap mint nap, függetlenül attól, hogy tömb vagy szórvány településekről, közösségekről volt-e szó, Bácskáról, Bánátról vagy Szerémségről. Mindig kiemelte a bánáti emberek szívósságát, állhatatosságát és ez az, ami őt is hajtotta, motiválta nap mint nap és ezt kell folytatnunk a jövőben” – mondta.

Pásztor István születésének napján, augusztus 20-án minden évben megemlékeznek majd a politikusról az emléktábla előtt. Pásztor hatvanhét éves korában, tavaly októberben hunyt el.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…