100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szeged önkormányzata eredménytelennek nyilvánította a helyi autóbusz-közlekedés megszervezésére és működtetésére kiírt pályázatot, mert minden ajánlat meghaladta az előre rögzített költségkeretet – írja a Szeged.hu. Négy cég jelentkezett, végső ajánlatot azonban csak három adott be, és egyikük sem tudta a megadott éves 5 milliárd 200 millió forintos keret alatt vállalni a feladatot.
Idén lejár a MÁV-csoport közszolgáltatási szerződése Szeged közigazgatási területén végzett helyi, menetrend szerinti buszközlekedésre, ezért az önkormányzat 2025 decemberében új pályázatot írt ki a 2027 elején induló, nyolc plusz két évre szóló szolgáltatás ellátására. A kiírás rögzítette az éves finanszírozási keretet és a szükséges műszaki, minőségi feltételeket.

A közbeszerzésben az ajánlatokat kizárólag a legalacsonyabb ár alapján értékelték, tehát költségalapú verseny zajlott, ahol nem lehetett egyéb szempontokkal előnyt szerezni. A részvételi szakaszba a jelenlegi szolgáltató, a MÁV Személyszállítási Zrt., az ArrivaBus Kft., az Inter Tan-Ker Zrt. és a Pannon Busz-Rent Kft. jutott be, de az ArrivaBus végül nem nyújtott be végső ajánlatot.
A fennmaradó három ajánlat mind meghaladta a költségkeretet, a legolcsóbb is több mint 500 millió forinttal volt drágább. „Az ajánlattevők irreálisan magas árat adtak meg, ezért élve a jogszabály adta lehetőséggel két évre a MÁV Személyszállítási Zrt.-t kívánjuk megbízni a jelenlegi feltételekkel” – mondta Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, hozzátéve, hogy a közgyűlés dönthet a kijelölésről, amely 2027. január 1-jétől 2029. december 31-éig szólna.













