Januárban még 21 százalékos béremelést ígért az önkormányzat a szociális, közművelődési és hivatali dolgozóknak, a február 20-i közgyűlésen viszont kiderült, ezt nem mindenki kapja meg. Ugyanezen az ülésen Mihálik Edvin új frakció létrehozását jelentette be, az Összefogás Szeged Jövőjéért megalakulását pedig hivatalosan hétfőn közölték.
Időközben az is kiderült, hogy Nagy Sándor alpolgármester nem csatlakozott a frakcióhoz. Információink szerint az együttműködést korábban is több konfliktus nehezítette.

Fotó: Bálint András / Szegeder
A Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat pénteken határozatban ítélte el a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagját, annak ellenére, hogy egy bírósági ítélet szerint a dokumentum hazugság. A napirendről név szerint szavaztak, a fideszes többség így is elfogadta az előterjesztést.
A vitában Borsik Viktor kisteleki képviselő azt mondta, hogy több településen nem hoztak hasonló határozatot, mert nem akartak részt venni a „politikai színjátékban”. Borsikot később megfosztották frakcióvezetői tisztségétől, így felszólalási lehetőségeitől is.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder
A Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke, Guller Zoltán 2025-öt a „hazai turizmus új rekordévének” nevezte, Makón viszont stagnálás látszik. Egy 2025 novemberi dokumentum szerint addig 67 450 vendégéjszakát vallottak be, ami alig haladta meg az előző évi adatokat.
Az önkormányzat ezzel kapcsolatban úgy reagált, hogy az előterjesztések nem teljes éves adatokat tartalmaznak, majd azt írták: „Makó Városában a vendégéjszaka-számban folytonos növekedés látható.” Később azt is közölték, hogy az adatok az adott év októberi állapotát tükrözik.
A hét képeként most egy, a hétfői tiszás eseményen készült fotót választottam, ami több okból is megragadott. Egyrészről az összetartozás érzetét adja vissza, és azt, hogy sokakban ott van a változás iránti igény. Ugyanakkor a csendes figyelemről és a feszültséggel teli várakozásról is szól, amit a közelgő választások miatt most sokan megélhetnek. A középen álló idős néni arca egyszerre tükrözi az aggodalmat és a reményt, ami nemcsak a vele egykorú, hanem más korosztályokba tartozó emberekre is igaz lehet, függetlenül attól, hogy milyen pártot támogatnak.
Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, február 27-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!
Kedves Olvasó!
Farkas Anna vagyok, és ezen a héten ismét én hoztam el a hét legfontosabb és legizgalmasabb történéseit. A Halász Noémit érintő ügy kapcsán írtunk a közszereplő nők elleni zaklatásokról, ott voltunk Magyar Péter országjárásának szegedi állomásán, és megnéztük azt is, hogyan rajtolt el a kampány Vásárhelyen.

Illusztráció: Telek Borbála / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder
„De levágnám azokat a csöcsöket és megenném…” – ez csak egy a sok durva üzenet közül, amelyeket Halász Noémi kapott tavaly ősszel egy internetes zaklatótól. A témát Koller Hanna kollégám dolgozta fel, aki elmondása szerint hetekig foglalkozott az anyaggal, de megérte.
A cikk megmutatja, hogy Halász esete korántsem egyedi. A zaklatások ráadásul a nőket sokkal mélyebben érintik, mivel őket női mivoltukban, szexuális jelleggel támadják az elkövetők, de gyakori az is, hogy családjukat fenyegetik.
Bár már korábban is zajlott, szombaton hivatalosan is elindult és egyben felpörgött a kampány. Ekkor Hódmezővásárhelyen tudósítottunk az aláírásgyűjtés kezdetéről, és azt tapasztaltuk, hogy a Fidesz itt sem állított pultot, a Tisza pedig nem nyilatkozott, sőt, megpróbálta megakadályozni, hogy a főtéren összegyűltekkel beszélgessünk. A településről amúgy Lázár János egy fórumon azt mondta, ott támadják és kiközösítik a fideszeseket, ezért sokan közülük nem merik felvállalni pártállásukat. Az alföldi városban egy ukrán költőnő szobrát avatták fel a héten, de Orbán Viktor is szóba hozta a témát, a szomszédos ország zsarolásáról, majd nem létező katonai szándékairól beszélt.
Közben egymásnak ellentmondó kutatások is megjelentek, míg a Medián 55–35-ös Tisza-előnyt mért, addig a kormányközeli Nézőpont szerint ha most vasárnap lenne a választás, a Fidesz–KDNP nyerne öt százalékkal.
Magyar Péter a napokban drogtesztre hívott több kormánypárti politikust, amit egyikük el is fogadott. A Tisza Párt elnöke Szegeden is járt, ahol többek között a gödi akkugyárral és az MNB-s pénzekkel kapcsolatban kérte számon a szegedi KDNP-s Mihálffy Bélát és fideszes Farkas Leventét. Farkas erre úgy reagált, hogy a kérdéses időszakban még az iskolapadban ült, ami nem teljesen igaz.
Farkas Anna