100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Igen, valóban troll vagyok, de én ezt a trollkodást arccal és gerinccel csinálom, ellentétben a szürkefejes kovácspistákkal” – ezt mondta a 444.hu-nak a férfi, aki a szombati, szegedi Digitális Polgári Körök-gyűlésen gyerekvédelmi kérdésekkel lepte meg Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János közös Lázárinfóját.
A kérdező a lapnak Zsoltként mutatkozott be, és elmondta, tudatos döntés volt részéről, hogy megpróbál bejutni a miniszterelnök szegedi rendezvényére. A DPK-s Lázárinfón jellemzően könnyű kérdések érkeztek a közönség felől, ezt törte meg Zsolt felszólalása, amikor egymás után négy kérdést intézett a politikusokhoz: „Miért hazudtatok a gyerekekről? Miért nem védtétek meg a gyerekeket? Ki az a fontos ember, akinek a mocskosságait fedezitek? Miért loptátok el a gyermekeink jövőjét?”
Zsolt elmondása szerint több Digitális Polgári Körhöz is megpróbált csatlakozni annak érdekében, hogy személyesen bejusson a Pick Arénába. Több sikertelen próbálkozás után végül kapott egy regisztrációs levelet, állítása szerint a helyi országgyűlési képviselőjelölt segítségével, így be tudott jutni a rendezvényre. Elmondta, eredetileg nem számított arra, hogy kérdezhet, inkább bekiabálásra készült.
A mikrofonhoz különösebb ellenőrzés nélkül jutott hozzá, sorban sem kellett állnia, mert az adott oldalon kevesen akartak kérdezni. A kérdése után következő bekiabálások és a nézőtéri reakciók nem lepték meg, a szervezők részéről viszont nem tapasztalt közvetlen intézkedést.
A rendezvény – melyen nem maradt ott végig – hangulata számára szürreális volt: „Ment a műsor, nagyon szürreális volt, mert annyi hülyeséget, amit már máshonnan is hallottam, ott töményen megkaptam.” Hozzátette, igyekezett beleolvadni a közönségbe, így néha még a tetszését is ki kellett fejeznie.

A férfi szerint a közéleti megszólalás mindig kockázattal jár, de ezt vállalni kell. Úgy fogalmazott: „Szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt, a kiállást kell felvállalnunk.” Hozzátette, egy munkahely elvesztése sem feltétlenül végzetes.
Zsolt arra is reagált, hogy Lázár János tiszásnak nevezte. Azt mondta, semmilyen szervezetszerű kapcsolatban nem áll a párttal, ugyanakkor korábban letöltötte a Tisza applikációját. Úgy vélte, nem elképzelhetetlen, hogy emiatt adatbázisokban szerepelhetett a neve.










