Elkészült a BYD elektromosautó-gyár egyik fontos infrastrukturális eleme, a 630 méter hosszú szennyvízcsatorna – írja a Magyar Építők a Szegedi Vízmű tájékoztatása alapján. A csatorna a napi szennyvízmennyiség közel felét, 2500 köbmétert vezet el.
Mint a portál emlékeztetett, a kivitelezés még márciusban kezdődött el Szeged új ipari-kutató-fejlesztő központjában, a Budapesti út – más néven az 5. számú főút – melletti zöldsávban. A kivitelező Délút Kft. 2025. március 6. és július közepe között végezte el a munkálatokat, a vízmű szerint a csatorna határidőre és jó minőségben készült el.
A helyszínen nem csak a BYD-gyárhoz kapcsolódó beruházás halad: korábban a Colas Út Zrt. és a Délút Kft. konzorciuma végezte el a Szegedi Tudományegyetem Science Parkjában zajló nagy léptékű infrastruktúrafejlesztést, amely a kutatás-fejlesztés és innováció helyi központjait szolgálja.
Az újonnan kiépített infrastruktúra – melybe két tó, összesen 5,8 kilométernyi aszfaltút, valamint jelentős víz- és szennyvízvezeték-hálózat tartozik – az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont, a Rheinmetall-gyár és a BYD-gyár környezetében valósult meg. A beruházások célja, hogy lehetővé tegyék a nemzetközi nagyvállalatok és az itt kiépülő kutatóhelyek együttműködését.