100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Leszakadt ág – mentő és tűzoltó a Széchenyi téren” – írták az egyik helyi Facebook-csoportban még szerda este. A poszt szerint egy idősebb, 50–60 év körüli nő sérült meg, akihez azonnal segítséget hívtak a szemtanúk. Az egyikük kommentben azt írta, a nő eszméletlen volt, amikor odamentek hozzá.
Az esetet a Szegeder kérdésére az Országos Mentőszolgálat is megerősítette. Mint írták, „a helyszínről egy 60 év körüli fejsérült nőt szállítottak bajtársaink kórházba”.

„A kiérkező mentők egy idős nőt láttak el, aki súlyos koponya- illetve végtagsérüléseket szenvedett. A helyszíni beavatkozást, rögzítést, fájdalomcsillapítást követően követően kórházba szállították” – írták.
A Szegedma azt írja, a héten ez már a második alkalom volt, hogy egy leszakadó faág okozott kárt a Széchenyi téren. Hétfő éjszaka ugyanis egy pad tört ketté a fa súlya alatt, ám akkor szerencsére személyi sérülés nem történt. Az is csodával határos, hogy a legutóbbi nagy vihar során nem történt ilyen.













