100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Felújítják a szegedi Nagyszínház színpadát és folytatódik a teátrum nézőterének rekonstrukciója – jelentette be Barnák László főigazgató csütörtökön a helyszínen. A direktor az MTI szerint elmondta, a fenntartó önkormányzat tavaly 600 millió forintos keretet hagyott jóvá a színház felújítási munkáira. A munkálatokat szakaszolva hajtják végre, hogy az ne zavarja az előadásokat.
„Tavaly a nagyszínház nézőtere újult meg, a székeket lecsiszolták, festették és újrakárpitozták. Ez a munka idén az első emeleti zártszék ülőhelyeinek megújításával folytatódik” – közölte Barnák László. A nyáron felújítják a színpadot is. Teljes egészében kicserélik a deszkázatot, beleértve a forgószínpad borítását is. Emellett teljes egészében lecserélik a zsinórpadlás drótköteleit, valamint a műemlék épület valamennyi helyiségében új tűzvédelmi jelzőrendszert telepítenek.
A kőszínházi évad ugyan június első hetében véget ért, de a Szegedi Szabadtéri Játékok A cigánybáró című nagyoperettel pénteken elkezdődik. A fesztivál előadásainak próbáit a Nagyszínház helyett részben az IH Rendezvényközpontban, részben Budapesten tartják. A produkciók Szegedre érkezve pedig szinte rögtön a Dóm téren próbálnak, mondta még Barnák László a sajtótájékoztatón.
Binszki József várospolitikai alpolgármester elmondta, a színpad – melyet utoljára 2006-ban újítottak föl – több mint négyszáz négyzetméteren kap új rétegelt deszkaborítást, melyet majd le is festenek. A kivitelezés június 12-én kezdődött el, és a tervek szerint augusztus végére elkészül, így a kőszínházi évad zavartalanul elkezdődhet majd.













