100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája pénteken tartott ülésen elutasította annak a férfinak a letartóztatására irányuló ügyészi indítványt, aki múlt hét kedden késsel a kezében próbált bejutni több újszegedi üzletbe. Az eseten Mihálik Edvin újszegedi képviselő is felháborodott és azonnali intézkedést várt a belügyminisztertől. Érthetetlen volt, hogy ha a férfi letartóztatását a rendőrség kezdeményezte, az ügyészség is indítványt tett rá, miért helyezték mégis szabadlábra.

A Szegedi Törvényszék sajtóirodája kedden a Szegedernek is megküldte az okokat taglaló közleményét. Ebben azt írják, a nyomozási bíró kötve van a gyanúsítás szövegéhez és az eddig beszerzett bizonyítékokhoz, a nyomozóhatóság pedig azzal gyanúsította meg a férfit, hogy késsel a kezében járkált és rángatta az üzletek bejárati ajtaját.

A bíróság végzésének indokolása szerint a garázdaság bűntette megvalósulásához az elkövető által kifejtett magatartásnak egyszerre kell kihívóan közösségellenesnek és erőszakosnak is lennie. Jelen esetben az, hogy a gyanúsított késsel a kezében járkált, a bíróság álláspontja szerint a cselekmény kihívóan közösségellenes jellegét látszik megalapozni. Ezt meghaladóan

a támadó jellegű fizikai ráhatás, mint erőszakos magatartás megállapíthatósága még tisztázásra, bizonyításra szorul.

A bíróság megítélése szerint ezért a letartóztatás elrendelése, mint a személyi szabadságot legsúlyosabb fokban korlátozó kényszerintézkedés aránytalan és szükségtelen lenne, az enyhébb korlátozó intézkedések feltételei pedig nem állnak fenn, így összességében az ügyészi indítvány elutasítása mellett döntött a bíróság. A bíróság végzésével szemben az ügyészség fellebbezett, így az még nem vált véglegessé.

Korábban arról írtunk, hogy a férfi még június 4-én a Herke és a Vedres utca sarkán található szalon előtt jelent meg késsel a kezében, ekkor fogták el a rendőrök az illetőt. A bent tartózkodó három nő bezárkózott, és azonnal értesítette a rendőrséget. Szemtanúk szerint az elkövető agresszívan próbált bejutni, drog vagy alkohol hatása alatt állhatott. Több helybéli is azt állította, hogy a férfinél két szúróeszköz is volt.

Helybéliek a férfi szabadon engedése után azt állították a Délmagyarországnak, hogy a támadó azóta is megjelenik a környéken, több bolt alkalmazottja is azt mondta, hogy ijesztően viselkedik, és rendszeresen követ fiatal nőket hazáig. Egy bolt dolgozója azt állította: a férfi azzal indokolta tettét, hogy „szerelemféltésből gyilkosságon gondolkodom”. Ezek persze nem bizonyító erejű 

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…