100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
2005-ben találtak egy holttestet Szegeden, amely olyan rossz állapotban volt, hogy azóta sem sikerült azonosítani.
A rendőrséghez 2005. augusztus 12-én érkezett bejelentés, hogy a Kereskedő közben egy szinte csontváz állapotban lévő holttestet találtak egy magasfeszültségű villanyoszlop alatt. A szakértők megállapították, hogy egy férfi maradványairól van szó.
A Délmagyar vette észre, hogy a halálesettel kapcsolatban még mindig fent van a körözés a rendőrség honlapján, ahol számos részletet megosztottak a férfi külsejéről és tartozékairól.
A szerencsétlenül járt férfi feltehetően középkorú lehetett. A fogsora hiányos, és mindkét lábán egy-egy ujja eltört – de nem világos, hogy ez még korábban, vagy a halálát okozó baleset következtében történt.
A ruházatát elég részletesen tárgyalja a közlemény. A férfi halála napján thinsulate „thermal insulation” feliratú, sötétkék színű, az alján szürkés csíkos sapkát viselt, fekete színű „magic jonhson 32 los angeles lakers” feliratú pólójából már csak maradványok vannak. Bár a holttestet augusztusban találták, a férfinál egy szürke bársonynak látszó kabát is volt, emellett fennmaradt egy fehér póló is, továbbá egy kék farmernadrág, egy fekete bőröv, egy fekete zokni, és egy szakadt, fűző nélküli, bőrnek látszó fekete színű félcipő.
Fekete, elején fényvisszaverő csíkos sporttáska volt nála, amely tartalma alapján úton volt valahová, vagy hosszabb ideje távol lehetett otthonától. Fém merevítő lemezt, két darab tollat, egy kék, rozsdás szikét, két narancssárga színű, gumi, tapadós játéktöltényt, két füldugót, öt ruhadarabot, egy sárga folyadékkal teli műanyag flakont, egy másik, üres műanyag flakont, egy műanyag fedőt, egy üres zacskót és két rozsdás kulcsot találtak a táskában. És hogy még rejtélyesebb legyen az eset, egy összetört szemüveget is.
A rendőrség kéri, hogy aki a fenti információk alapján felismerni véli a férfit, jelentkezzen.













