100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, március 21-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!
Kedves Olvasók!
Bár a tavasz már a múlt héten benézett, nem sokkal utána még bőven kaptunk a télből is. A március 14-e és 20-a közötti válogatásban persze a tavaszi forradalmi hangulat mellett egy lehetséges „szobordöntésről”, a szegedi disznófejű fa szomorú végéről, a BYD-gyárról és egy a közelében tervezett új McDonald’s étteremről is szó lesz.

1. Egykori fideszes polgármester szobráról vitáznak Vásárhelyen
„Egy demokratikus közösségben a szobor kérdését az emberek döntik el, és nem Lázár János” – mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Szegedernek. A városvezető az egyik év végi élőjében vetette fel, hogy a helyiekre bízná, eltávolítsák-e a vásárhelyi Kossuth térről Rapcsák Andrásnak, a város volt fideszes polgármesterének a szobrát, amit 2008-ban a Lázár János vezette önkormányzat emeltetett. A Rapcsákról elnevezett utcát is átkeresztelhetik.
A téma jelentős politikai vitát szított helyben: a Fidesz szerint a polgármester a múlt eltörlésére törekszik, míg a helyi kormánypárti sajtó megosztással vádolta Márki-Zayt. A helyiek véleménye megosztott; egyesek szerint a szobor eltávolításáról szóló diskurzus felesleges, míg mások szerint inkább Rapcsák munkásságáról kellene méltó módon megemlékezni.
Márki-Zay szerint a döntést a közösségre kell bízni, és a vita az év egyik meghatározó kérdése marad. A szobor esetleges új helyszíneként felmerült egy szoborpark vagy a városháza udvara is.

2. Magyar Péter Budapesten, Lázár János Makón
Bálint András kollégám Budapesten vett részt a Tisza Párt március 15-i rendezvényén, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze. Magyar Péter és több ismert közéleti szereplő, köztük Ruszin-Szendi Romulusz, Bódis Kriszta és Nagy Ervin is felszólalt. A beszédek élesen bírálták a jelenlegi rendszert, különös tekintettel az egészségügy, az oktatás és a jogállamiság helyzetére. Magyar Péter bejelentette a 12+1 kérdésből álló népszavazási kezdeményezését is.
Makón már egy nappal korábban lezajlottak a március 15-i megemlékezések, melyről Koller Hanna kollégám tudósított. Az időnként heves eső áztatta rendezvényen Lázár János is felszólalt, élesen bírálva Brüsszelt és a liberális elitet, amely szerinte ma is befolyásolni akarja Magyarország sorsát. A résztvevők a rossz időjárás ellenére kitartottak, a megemlékezést fáklyás vonulás és közös éneklés követte.

3. Kivágták a disznófejű fát
Kivágták a Széchenyi téren évtizedek óta álló platánt, melynek volt egy disznófejre hajazó kinövése. A fa egy korábbi fagyrepedés következtében gombás fertőzést kapott, amelyet többször próbáltak visszaszorítani különböző beavatkozásokkal. Állapotát rendszeresen, ultrahangos módszerekkel ellenőrizték, de a folyamatos romlás miatt végül elkerülhetetlenné vált az eltávolítása. A szakemberek arra jutottak, hogy statikailag már nem biztonságos a forgalmas közterületen való megtartása.
A platán különleges formájú, ikonikus disznófejes része azonban megmarad: gondosan kimetszették, impregnáló anyagokkal próbálják konzerválni. Felmerült az ötlet, hogy gipszminta készüljön róla, így művészeti formában is fennmaradhat. A kivágott fa helyére nem ültetnek új csemetét, mivel a talajban lévő kórokozók veszélyeztetnék az új növényt, ezért a szakemberek egy másik helyszínt keresnek az esetleges pótlásra.

4. Újabb McDonald’s nyílhat Szegeden
Egy új McDonald’s Drive étterem építésére készülnek Szegeden, amelynek engedélyezési terveit már véleményezte a városi tervtanács. Az új Meki a Zápor úton, a fehér-tói Auchan közelében helyezkedne el, és a rókusi autós étteremhez hasonlóan drive-thru lenne, azaz autóban ülve is vásárolhatnánk. Azt még nem tudni, mikor kezdődhet az építkezés, az üzemeltető nem árult el részleteket a Szegedernek.
Szegeden jelenleg két McDonald’s működik: az első a Kárász utcán nyílt 1994-ben, majd az ezredforduló környékén a rókusi autós egység is megépült. Miközben más vidéki nagyvárosokban – például Miskolcon, Debrecenben vagy Pécsen – több étterme is van a gyorsétteremláncnak, Szegeden hosszú ideje nem történt bővítés. A McDonald’s az utóbbi években intenzív terjeszkedésbe kezdett a vármegyében is, nemrég nyitott Makón, és várhatóan Hódmezővásárhelyen is új étterem épül.

5. BYD: Brüsszel vizsgálódik, Szeged számolgat, a gazdák pereskednek
Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy Kína „tisztességtelen” állami támogatást nyújtott-e a BYD szegedi gyárának építéséhez, ami sértheti az EU-s versenyszabályokat. Ha a vizsgálat ezt igazolja, a vállalatot kötelezhetik a támogatás visszafizetésére, a termelési kapacitás csökkentésére vagy akár bírság megfizetésére is. Botka László polgármester szerint nincs semmi rendkívüli az ügyben, az EU csak egy szokásos vizsgálatot folytat le.
Eközben Szeged nem biztos, hogy megkapja a BYD iparűzési adóját, ami Mihálik Edvin, Szeged Zöld Város Programért felelős tanácsnoka szerint legalább 10 milliárd forint lenne. A kormány kommunikációja ugyanis ellentmondásos arról, hogy miként fogják elvonni a pénzeket a Versenyképes Járások Program révén.
A BYD-gyár miatt földjüktől megfosztott gazdák ügyében is történt előrelépés. A Szegedi Törvényszék kimondta, a kisajátított földekért a gazdáknak magasabb kártalanítási ár jár, mivel az eredeti értékbecslés aggályos volt. Az önkormányzat és a kormányhivatal azonban vitatja az ítéletet, a Kúriához fordultak jogszabálysértésre és hibás szakértői véleményre hivatkozva.
A hét képe
Ezen a héten Ocskó Ferenc kollégám képét választottam, amin Lázár János a makói esős március 15-i megemlékezésen arra vár, hogy elmondhassa beszédét. A kép bár egy nyilvános rendezvényen készült, annak háttere az esti sötétség és homály miatt üres vászon hatását kelti. Az építési és közlekedési miniszter fekete zakójának egyik oldala fokozatosan beleolvad a háttérbe, ezzel mutatva, hogyan lehet jól játszani a fényekkel és az árnyékkal.

Ezek történtek még
- Emeletes expresszvonat járhat Szegedre, ha megvalósul a MÁV terve arról, hogy minden második InterCityt klimatizált szerelvények váltsanak ki
- Lázár János jövedelmének 2,5-szeresét költötte földvásárlásra az elmúlt 3 évben, nyomozta ki az Átlátszó
- A Bindzsi-szelettel nagyot hasító vásárhelyi cukrászda Orbán beszédére is lecsapott a sárgabarackos Poloska-szelettel
- Fel sem avatták, már leöntötték vörös festékkel a Mi Hazánk új szegedi irodáját
- A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burj Khalifa oldalára vetítették a szegedi Dómot március 15-e alkalmából
- Nem lehetett teljesen szabályos a nagyobb pályaudvarok plázásításának pályázata, ezért indult neki másodjára is a MÁV és az ÉKM
- Gulyás Gergely szerint nem utasíthatják ki az országból Márki-Zay Pétert, mert ő Vásárhely polgármestere
Így tudod a Szegedernek adni adód 1%-át
Az 1% felajánlása egyszerűbb, mint gondolnánk, az egész folyamat kb. 5 percbe telik. Az alábbi útmutató segítséget nyújthat.
1. Belépés a Digitális Állampolgár appal, vagy az Ügyfélkapu+-szal az eszja.nav.gov.hu-ra.
2. Az 1+1%-os nyilatkozat nevű ablakocskában kattints a Nyilatkozom gombra.
3. Saját adatok kitöltése Az adózó neve résznél.
4. A kereső segítségével keresés a Szegeder.hu Alapítványra, majd kiválasztás.
5. Alul kattints a Tovább a beadáshoz gombra.
6. A következő oldalon alul a Beadás gombra kattintva már kész is vagy – köszönjük!
A Szegeder számára ez óriási lehetőséget jelent, hogy még nagyobb lendülettel haladjunk tovább, és egy fenntarthatóbb, mélyrehatóbb, innovatívabb és látványosabb újsággal gazdagítsuk Szeged hétköznapjait.














