100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, január 24-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!
Kedves Olvasók!
Mintha csak tegnap került volna ki a karácsonyra készülődős hírlevelem, és a mostani sem ígérkezik unalmasnak: országos bombariadó, kastély körüli földvásárlások, szélsőséges állapotok az egészségügyben és a fegyverként használt politikai korrektség is rákerült a pénteki menüre.
Nézzük hát a Szegederen január 17. és 23. között született legfontosabb anyagokat!
1. Túlterhelt az egészségügy, ami súlyosan kihat az életünkre is
„Vannak modern, felújított épületekben működő, korszerű műszerekkel felszerelt intézmények, de mellettük olyanok is, amelyek a működőképesség határán billegnek. Ezek akár száznál is több éves, lelakott épületekben, hiányos és elavult eszközökkel próbálnak működni, gyakran kiégett és fluktuáló létszámú személyzettel” – röviden így jellemezte a Magyar Orvosi Kamara a magyar egészségügyi rendszert.
A korszerűtlen intézmények, az egészségügyi várólisták hossza, a diagnózisok késlekedése és az elérhetetlen beavatkozások nemcsak frusztrálóak, hanem súlyos következményekkel járhatnak az életünkre nézve. Mátó Gábor kollégám cikke választ ad arra, hogyan tehetünk mi azért, hogy csökkenjenek a várakozási idők és miként harcolhatunk, ha jogsérelem ér minket a rendszerben.
2. A politikai korrektség egyfajta hazugság?
A politikai korrektség, vagyis a PC egy társadalmi norma, amely a demokratikus társadalmakban fontos szerepet játszik, de – mint mindent – ezt is túlzásba lehet vinni.
Koller Hanna kollégám cikkében arra keresi a választ, hogy a politikai korrektség, amelynek célja a diszkriminációmentesség és az emberek méltóságának védelme a szavak erejével, nem korlátozza-e egyúttal a szólásszabadságot. Szabó Palócz Orsolya, a Szegedi Tudományegyetem politológusa szerint nincs szó valós jogi szembenállásról.
Az már csak mellékes, hogy a PC egyes pártok számára akár a politikai ellenségképzés eszköze is lehet. Az ellenségképzés hatása az is, hogy a köznyelv mára egyre inkább úgy értelmezi a politikai korrektséget, mint egyfajta hazugságot: nem mondjuk ki az igazat, nem beszélünk a nehéz kérdésekről, megpróbáljuk valamilyen módon finomítani a valóságot.
3. A pótolhatatlan szegedi, aki mindent is igazgatott
Az 1930-as években vitéz Papp Ferenc főszámvevő-helyettes egy személyben volt vezetője a város három legfontosabb közüzemének: a Köztisztasági és Fuvarozási Üzemnek, a Városi Gőzfürdőnek és az Autóbuszüzemnek is. Ezek mellett különféle társadalmi funkciókat is betöltött. Bajsz Gábor cikkében a nagy munkabírással megáldott személy életútját vette végig.
Az álláshalmozó Papp volt az, aki rendberakta a veszteséges, szinte már halott gőzfürdőt: a városi tanács álla már az első pár hónap után leesett a bevételek láttán. Később a széntüzelés helyett átálltak a termálvízre, ennek eredménye volt az Anna-kút. Hasonlóan problémás volt a Köztisztasági és Fuvarozási Üzem is, ami bár nem haszonhajtó volt, Pappnak komoly gépesítés mellett sikerült nyereségessé varázsolnia.
Az 1926-ban kötelezően megindítandó menetrend szerinti autóbusz-közlekedést is Pappra bízta a város. Augusztus 1-én el is indult az első járat, ám az Autóbuszüzem vezetése innentől folyamatos harc lett számára. Meg kellett küzdenie az átvételt támadó volt vállalkozókkal, amiből pereskedés is lett. Végül egy az I. világháborúban szerzett kór lett a végzete, mindössze 41 évesen hunyt el Szegeden. Állásait azonban nem töltötték be az 1929–33-as világgazdasági válság okán, így lett tehát pótolhatatlan szegedi.
4. Szegeden és Vásárhelyen is fenyegettek bombával Allah nevében
Csütörtök délelőtt országszerte legalább 268 iskolában volt bombariadó, köztük két szegedi, valamint egy vásárhelyi intézmény is érintett volt. Késő délután két további vásárhelyi iskolát is megfenyegettek ismeretlenek, ezeket az intézményeket este vizsgálták át a rendőrök. Az eddig átvizsgált épületekben nem találtak robbanószerkezetet. A rendőrség szerint összehangolt támadásról van szó, Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón pedig egyenesen azt feltételezte, hogy egy elmebeteg akciója lehet a dolog.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója úgy látja, a bombafenyegetés durva támadás Magyarország biztonsága ellen. Márki-Zay Péter pártja szerint csupán félelemkeltés zajlik, Magyar Péter viszont úgy vélte, a kormánynak is felelőssége van az Allah nevében írt fenyegető üzenetek kapcsán, arról ugyanis a titkosszolgálatnak tudnia kellett volna. Hasonló, összehangolt bombafenyegetés Csehországban és Szlovákiában is történt már tavaly, amelyek után szintén nem találtak sehol valódi bombát.
5. Naponta száz telekocsi járt tavaly Szeged és Budapest között
Az egyik legnagyobb hazai telekocsis szolgáltatónál a Budapest–Szeged viszonylat volt a legnépszerűbb belföldön tavaly. Az Oszkár 2024-es összesítőjéből kiderült, hogy a főváros felől Miskolc, Nyíregyháza, Pécs és Fehérgyarmat került még be az 5 legnépszerűbb útvonal közé.
Ám Szeged tekintetében kiemelkedően sok utazás zajlott le, tavaly naponta száznál is több autó indult a főváros felé, és legalább ennyi indult visszafelé. Miskolc irányába mindössze 20–30, Debrecen felé 20 alatti az induló gépkocsik száma, de Győr, Pécs felé ennél is kevesebben utaznak telekocsival, jócskán elmaradva Szegedtől.
A telekocsis szolgáltatás annak ellenére ilyen népszerű, hogy Lázár János tarifareformjával még olcsóbbá tették a vasutat, a vonatok pedig óránként járnak, még éjjel is van kapcsolat a főváros felől. A Napfény InterCityk pontossága viszont egyre csak romlott az elmúlt időszakban, és buszos alternatíva hiányában az emberek egyre inkább a telekocsi irányába terelődtek.
A hét képe
„Ha valahol, akkor Algyőn nem láttam jönni egy hasonló jelenséget” – kommentálta fotós kollégám az alábbi képet, melyen egy környezettudatos Grincs látható az egyik algyői utcán. Ocskó Ferenc egyébként az utcára csöpögő légkondikat kereste a településen, amikor meglátta a „jelenséget”, és muszáj volt megállnia, hogy megörökítse a bábut. Ami végül a hét képe is lett.

Ezek történtek még
- Tíz milliárd forinttal támogatta a jövőre elkészülő új Pick-üzemet az állam
- Mintegy 183 millió forintjába került Lázár Jánosnak 60 hektár föld megvétele a batidai kastély körül
- Szijjártó Péter szerződést kötött a magyarcsanádi Szent Gellért híd újraépítésére és a Szegedet Temesvárral összekötő vasútvonal megtervezésére
- Botka László polgármester szerint Majka új klipje „nagyon ott van”
- Már a záróvizsgán toborozza a BYD az SZTE mérnökhallgatóit
- Száz napon belül új oltóanyag: egy jövőbeli világjárványra készülnek az SZTE-n egy nemzetközi kutatási programmal
- Modellkerteket építenek Szeged-szerte, hogy megtalálják a klímaváltozást toleráló növényfajtákat
- Majdnem elgázolt egy biciklist egy villamos, amit fel is vettek videóra













