100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Pillangókisasszony után Wolfgang Amadeus Mozart klasszikusát, a világ egyik legtöbbet játszott operáját, A varázsfuvolát láthatja a szegedi közönség a Nagyszínházban – tájékoztatta a Szegedert a Szegedi Nemzeti Színház sajtóosztálya. Az első előadás február 7-én lesz.

A keddi olvasópróbával hivatalosan is kezdetét vette A varázsfuvola próbafolyamata. Dobszay Péter zeneigazgató szerint bár a történet csak részben meseszerű, fontos, hogy még általános iskolás korban találkozzanak vele a gyerekek. Ezért az a cél, hogy Szegeden ne teljen el nyolc év anélkül, hogy láthatná a közönség minden idők egyik legnépszerűbb operáját.

Gyüdi Sándornak, a közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójának is A varázsfuvola volt az első operai élménye. Az igazgató Dobszay megjegyzéséhez hozzáfűzte, érdemes a későbbiekben is ismerkedni a művel, mert minden életkorban mást ad, rengeteg réteg hámozható le róla hallgatás közben.

A darab egyránt szól a szerelem mélységéről és egyszerűségéről, az élet próbatételeiről és örömeiről, a bölcs gondoskodásról és a romboló ragaszkodásról, a felnőtté válás értékeiről és a gyermeki önfeledtség szépségéről. „A varázsfuvola a zenés színház és az európai kultúra egyik csúcsteljesítménye. Törekvésünk, hogy ezt a mesét a korunk számára átélhetővé tegyük, ezért azt találtuk ki róla, „a realitásból megyünk az álmok terepére” – fogalmazott a rendező, Tárnoki Márk.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…