Magyarországon eddig még nem látott madárfaj egyede bukkant fel nemrég Szegedtől 15 kilométerre a Szalakóta Látogatóközpontban. „Ez egy ritka aberráció, hogy egy ilyen faj itt előfordul” – mondja Tokody Béla, a szegedi Fehér-tavi Ornitológiai Tábor munkatársa és a helyi madártani egyesület titkára a Szegedernek arról a tamariszkuszposzátáról, amit a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai találtak.

A fiatal tamariszkuszposzáta november elején repült a látogatóközpont hálójába. A szakértő elmondása szerint amikor a kezükbe került a kis barna madár, még nem tudták pontosan beazonosítani, egyedül abban voltak biztosak, hogy hasonló példány még nem járt hazánkban. A gyűrűzés után elengedték, azóta pedig nem került újra elő. Mivel ebben az időszakban nem is énekel, nehezebb is lenne megtalálni. Meglátni sem könnyű a mérete miatt, ugyanis csupán 90 grammot nyom.

A tamariszkuszposzáták populációja jellemzően Észak-Iránban él, magyarországi előfordulása azért is érdekes, mert a faj képviselői a mostanit leszámítva eddig csak három alkalommal jelentek meg Európában: 2007-ben Olaszországban és 2012-ben Görögországban. A ritka előfordulás oka, hogy a madár vonulási útvonala nem érinti a kontinensünket.

A tékozló madár

„Ez egy Közép-Ázsiában költő madár. Azerbajdzsánban, Üzbegisztánban, illetve egy alfaja Kelet-Törökországban költ, majd levonul Kelet-Afrikába, Szudán és Szomália irányába. Attól északabbra kifejezetten ritka. Izraelben időnként szoktak fogni, de ott is ritkaságnak számít” – mondja Tokody.

A szakértő szerint a klimatikus viszonyok változása – például a szárazság és a széljárás – is okozhatja, hogy több ázsiai madárfaj tűnt fel Európa eltérő pontjain az utóbbi időszakban. Például a feketearcú sármány, amelynek egyik példányát szintén egy magyar csapat fogta be egy gyűrűző expedíción Albániában. Ez az eset is jól mutatja az ázsiai fajok nyugati elmozdulását. A felbukkanó fajok közül a legritkábbnak azonban egyértelműen a tamariszkuszposzáta tekinthető.

Hogy hazánkban el is szaporodna, arra az ornitológus szerint nincs semmi esély, már csak azért sem, mert a költőterülete sok ezer kilométerre található Magyarországtól. A tamariszkuszposzáta nem inváziós faj, így Európában egészen biztos, hogy nem fog letelepedni. Persze ellenpéldák mindig akadnak: a balkáni gerle például Törökország területéről vándorolt nyugatra, mára már az Egyesült Királyságban is élnek egyedei. A pásztorgém pedig a trópusi Afrikából indult hódító útjára, és ma már a szegedi Fehér-tó körül is megtalálható.

Aranyos, de tudományos jelentősége nincs

Tokody szerint, ha másra nem is, arra van esély, hogy a madár átteleljen itthon. Ráfanyalodhat ugyanis a rovarok mellett különböző gyümölcsökre és magokra is, melyekkel könnyen átvészelheti a számára szokatlan, zord évszakot. Befolyása gyakorlatilag nincs a hazai madárfajokra, semmi veszélyt nem jelent rájuk nézve, viszont őt leragadozhatja bármi, apró termete miatt akár egy karvaly áldozata is lehet.

„Semmiféle tudományos jelentősége nincs a felbukkanásának. Mindig előfordultak itt-ott a különböző madárfajoknak bizonyos egyedei, amelyek eltévedtek, elkóboroltak. Az északon költő fajok vonulási útvonala délkeleti. Létezik azonban az úgynevezett retrográd vonulásiútvonal-elmélet, amely szerint némely fajoknál megfordul az iránytű, és elindulnak délnyugat felé. Ez a populáció egyedeinek csak kis százalékát érinti” – részletezte Tokody.

Új faj a hazai faunában

Bár a felfedezés nem bír tudományos jelentőséggel, azzal, hogy a Magyar Madártani Egyesület Nomenclator Bizottsága hitelesíteni fogja a madár itt jártát, a hazai fauna egy újabb fajjal bővül. A validáláshoz általában terepi megfigyelés, fotók, videók, vagy egy befogott madár szükséges.

A folyamat első fázisa a gyűrűzés, ami úgy zajlik, hogy a kifeszített hálókkal megfogják a madarakat. Ezt követően vászonzacskóba kerülnek, majd a gyűrűzőasztalra, ahol meghatározzák őket különböző mérőeszközök segítségével fajra, korra, nemre és ivarra való tekintettel. Lemérik biometriai adataikat, ezután pedig alumíniumötvözetű fémgyűrűt kapnak a lábaikra, majd szabadon eresztik őket.

Ha olyan madarat fognak, amelyiken már van gyűrű, leolvassák a számát, felveszik az adatokat és azonosítják. Ezután engedik el, majd felküldik a Madártani Egyesület Madárgyűrűzési Központjába az eredményeket, ahol rögzítik, összesítik és összehasonlítják az adatokat a korábban beérkezettekkel.

„Gyakori, főleg a tavaszi időszakban, hogy az 5–10 éve gyűrűzött madárfajok egyedeit újra befogjuk. Ezek a madarak vonulási útvonalakat használnak, elképzelhető, hogy egy Dél-Svédországban költő nádiposzáta mindig Szegeden keresztül megy telelni, majd tavasszal itt is jön vissza. Éves szinten gyűrűzünk nagyjából tízezer madarat, ebből visszafogunk 2800 darabot, amin gyűrű van. Pont a visszafogás a dolog lényege” – részletezte Tokody.

„A tamariszkuszposzáta érdekesség. Aki látta, örül, mert nem kell Azerbajdzsánba mennie, hogy megnézze” – összegezte az esetet az ornitológus, aki szerint az ilyesmik helyett inkább arra kellene összpontosítani, hogy a helyi fajokat védjük. A nagy goda például a szemünk láttára pusztulhat ki a jövőben, ha továbbra is folytatódnak a felesleges erdősítések, valamint tovább sivatagosodik a táj.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy Magyarország minden tájára eljussanak a legfontosabb és legérdekesebb szegedi történések. Ez a cikk ezen együttműködés keretében a Telexen is olvasható.