Átadta az önkormányzat a BYD szegedi elektromos autóüzemének építéséhez szükséges terület második részét a kivitelezéshez, jelentette be Botka László polgármester a közgyűlés pénteki ülésén az MTI tudósítása szerint. A terület lőszermentesítését, régészeti feltárását már befejezték, az elektromos hálózat kiépítése is a célegyenesben jár.
Kovács Tamás gazdasági alpolgármester elmondta, az autógyár megfizeti a városnak a területért járó vételárrészt, ebből az önkormányzat visszafizeti azt az állami támogatást, melyet a telkek megszerzésére és fejlesztésére fordított.
A közgyűlésen bejelentették az öt frakció megalakulását is. A 28 tagú képviselő-testületben tizenöten az Összefogás Szegedért frakció tagjai, köztük Botka László polgármester, Kovács Tamás gazdasági és Binszki József várospolitikai alpolgármester. A frakció vezetője Avramov András.
Az öt képviselő alkotta Fidesz-frakciót Polner Eörs irányítja. A politikus a város vezetésének Szeged fejlesztéséhez partnerséget ajánlva a legfontosabb feladatoknak a harmadik híd megépítését, az iparfejlesztést, a helyi turizmus, különösen a Tiszához kapcsolódó idegenforgalom bővítését, a parkolási rendszer átalakítását, valamint a tömegközlekedési díjak csökkentését nevezte.
A Szeged jövője frakciót négy képviselő alkotja, köztük Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester. Vezetője Mihálik Edvin. A kéttagú KDNP-frakciót Ruzsa Roland, a szintén kéttagú MKKP-frakciót Tóth-Benedek Csanád vezeti.