11 év kihagyás után érkeztek ismét új trolibuszok Szegedre

Szeged élen jár a tisztán elektromos közösségi közlekedésben – ezt Mészáros Virág, a HUMDA Zrt. vezérigazgatója mondta kedden délelőtt, a városban csütörtökön üzembe álló négy SOR TNS 12 típusú trolibusz átadásán.

A felsővezeték-hálózattól függetlenül is 50 kilométer megtételére képes négy trolibusz beszerzését 577 millió forinttal támogatta a Zöld Busz Program keretében a HUMDA, a járművek vételárából 232 millió forintot pedig a szegedi önkormányzat biztosított. A a cég több mint egy milliárd forinttal támogatta nyolc tisztán elektromos meghajtású BYD-busz megvásárlását is, ezek tavaly óta szállítják az utasokat Szegeden, tette hozzá Mészáros.

Szeged legutóbb 2011 januárjában rendelt 13 darab új, alacsonypadlós trolibuszt az Ikarus–Škoda konzorciumtól, egyenként 800 ezer eurós (nagyjából 228 millió forint) áron, alkatrészekkel együtt. A trolik valamikor 2013-ban kezdtek forgalomba állni, és szintén képesek valamilyen szintű önjárásra beépített akkumulátoraik révén, ám nem tudnak akkora távot így megtenni, mint a most érkezett SOR-trolik.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester arról beszélt, hogy Szeged számára kiemelten fontos a fenntarthatóság, ezért javítják a közösségi közlekedés fejlesztése mellett a kerékpáros és gyalogos közlekedés feltételeit is. A Szegeden készült utolsó – 2018-as – felmérés szerint a városon belüli helyváltoztatáson belül 36 százalékos volt a közösségi közlekedés részaránya, magasabb mint az autóhasználaté.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

A közösségi közlekedés szerepének megőrzése érdekében jó minőségű szolgáltatást nyújtó, rendszeresen járó villamosokra, trolibuszokra és buszokra van szükség, melyek valódi alternatívát jelentenek az autóhasználat helyett – mondta Nagy, aki hozzátette, az önkormányzat ezért indított három év alatt egymilliárd forintos költségvetésű programot a régi járművek felújítására. Elsőként a trolibuszflotta gerincét adó Skoda-Ikarus járművek rekonstrukciója történik meg.

A cseh SOR Libchavy s. r. o. által gyártott teljes hosszában alacsony padlós SOR TNS 12 trolibuszok energiatakarékos hajtásrendszerrel rendelkeznek. A 12 méter hosszú, háromajtós, légkondicionált járművön 34 ülőhely és 43 állóhely található.