100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Idén 28. alkalommal rendezi meg a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. a közúti közlekedési környezetvédelmi akciót, melynek keretében szeptember 16. és 20. között, öt napon keresztül az ország négy városában, Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden, naponta változó helyszíneken, a területileg illetékes Közlekedési Felügyelőségek mintegy 1000 közúti környezetvédelmi ellenőrzést és mérést végeznek, közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
A gépkocsik vezetői az ellenőrzés során megismerik autójuk állapotát, az esetleges problémákról tudomást szerezhetnek, a kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedők pedig nem kerülik el a büntetést, amelynek vonzata, hogy két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járművükkel. Az ÉKM támogatásával megszervezett méréssorozat Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya, az Európai Mobilitási Hét keretében valósul meg.
A forgalomban rész vevő gépjárművek károsanyag-kibocsátásának vizsgálata benzin üzemű járművek esetén gázanalizátor (CO, CO2, HC, O2, Lambda érték) segítségével, gázolajos (dízel) üzemű gépjárművek esetén füstölésmérővel (Opacitás mérő készülék) történik. A szokásos gázanalizátoros technológiákon felül részecskeszám-mérésre is sor kerül, amely lehetővé teszi a részecskeszűrők állapotának ellenőrzését, az esetleges átfúrt, módosított vagy bármely módon manipulált szűrők azonosítását.
Ezek a technológiák a műszaki vizsgaállomásokon alkalmazott műszaki megoldásokkal teljesen megegyeznek és megfelelnek a hatályos környezetvédelmi előírásoknak. A méréseket a vizsgaállomásokon is dolgozó, a kormányhivatalokhoz tartozó szakemberek hajtják végre, akik a mérések mellett szemrevételezéses állapotfelmérést is végeznek. Jellemzően szivárgások feltárása, a környezetre káros meghibásodásra utaló nyomok keresése a fő feladat.

Ha esetleg szabálytalan módosítás található a gépjárművön, akkor a mérést végrehajtó kollégák felhívják a figyelmet a szabálytalanság meglétéről, annak szükséges helyreállításáról. A tavalyi akció során a megállapított megfelelőségi arány 81,6 százalék volt, azaz a mért járművek 81 százaléka megfelelt a hatályos környezetvédelmi és műszaki követelményeknek, jelezte az ÉKM.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2023 decemberi adatai alapján a hazai forgalomban lévő személygépkocsi-állomány átlagéletkora 15,8 év. Mivel a régebbi gépjárművek gyártása enyhébb környezetvédelmi normák alapján történt, a magasabb átlagos életkor és az ezzel összefüggő gépalkatrészek kopása nagyban hozzájárul a magasabb kibocsátási értékhez. Környezetünk és egészségünk megóvása érdekében globális cél a nem megfelelő járművek arányának csökkentése, ehhez nyújt segítséget a KTI szeptemberi közúti közlekedési környezetvédelmi akciója, írják.













