100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Sorozatban második mérkőzésünkön játszottunk gól nélküli döntetlent, ezúttal az Ajka otthonában” – írja a Szeged-Csanád GA a honlapján.
Michael Boris három helyen változtatott a múlt heti kezdőcsapaton. Visszatért a kapuba a sérülésből felépülő Molnár-Farkas Tamás, a védelem tengelyében Szilágyi Zoltán váltotta Horváth Milánt, a fiatalok közül pedig Takács-Földes Olivér helyett ezúttal Mohos Barnabás kapott bizalmat. A szakmai stábnak sérülés miatt nélkülöznie kellett Könczey Márk, Horváth Milán, Gajdos Zsolt, valamint Palincsár Martin játékát is.
Csakúgy mint Kozármislenyben, ezúttal is Varga Balázs eresztette meg az első szegedi lövést. A rövid alsóba tartó labdát Szabados István szögletre paskolta. A második Varga-helyzet már jóval ígéretesebb volt. Haris Attila kiugratása után ajtó-ablak ziccerbe került a Szeged középpályása, Szabados viszont bravúrral mentett. Az első félidő hajrájában egy szélsebes kontratámadás során három húzásból eljutott a Szeged az ajkai tizenhatosig, az utolsó passzt azonban becsúszva blokkolták a hazai védők.
„A fordulást követően rögtön óriásit kellett védenie Molnár-Farkas Tamásnak. Rutinos hálóőrünk Zsolnai Richárd tizenhatoson belüli próbálkozását szenzációs mozdulattal szedte ki a hosszú sarokból. A túloldalon előbb Papp Áron átlövése keltett riadalmat, majd megint csak Varga Balázs veszélyeztetett, Haris centerezése után ugyanakkor nem találta el a kaput. A hajrában Michael Boris pályára küldte Novák Csanádot is a támadójáték megélénkítése céljából, komoly lehetőség viszont a hazaiak előtt adódott. Egy jobb oldali beadás után Szarka Ákos fejese a bal kapufán csattant” – írja a csapat honlapja.
A Szeged a következő fordulóban az idény első hazai mérkőzésén a Soroksárt fogadja majd a Szent Gellért Fórumban augusztus 18-án 19 órakor.
„Mélyen védekezett az Ajka, erre kellett megoldást találnunk. Az első félórában jó ötleteink voltak a tizenhatoson belül, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így csak egy-két helyzetet teremtettünk. Sokat szabálytalankodtunk feleslegesen, ez pedig esélyt adott a magas játékosokból álló hazaiaknak, de szerencsére hátul lehoztuk kapott gól nélkül. A korábbi meccseinken több ziccerünk adódott, mint most. Minden edzésen azon dolgozunk, hogy hatékonyabbá váljon a helyzetkihasználásunk. Előbb vagy utóbb kiszakad a gólzsák” – mondta a meccs után Michael Boris.













