Utolsó helyről indult, úgy nyerte meg a fő futamot egy szegedi srác egy ausztriai gokartversenyen

Somogyvári Soma szegedi gokartversenyző a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által idén először megrendezett MNASZ Easy Kart gokart kupasorozaton állt strathoz az Ausztriában lévő Bruck városában.

A Gokart Park Szeged közleménye szerint Somogyvári bár az időmérőn az élen végzett, egy technikai malőr, egy elszakadt bowden miatt az előfutamban már öt kör után kiállni kényszerült. Ennek következtében a fő futamban az utolsó helyről vágott neki a versenynek.

A nehezített körülmények ellenére is lehengerlő versenyzéssel, körönként előzve haladt előre a mezőnyben, mígnem végül megnyerte a fő futamot, mely a végelszámolásban a dobogó harmadik helyére volt elegendő. „Ez a győzelem nemcsak a fizikai, hanem a mentális felkészültségét is dicséri” – írják.

A Birel Art márkakupa 125 köbcentiméteres géposztályának versenyzője a győri Willisits Uni Team színeiben állt rajthoz.

Facebook kép: Hajósi Miklós