Családi okok miatt lemondott szegedi képviselőségéről az MKKP-s Berki Boglárka

Megtiszteltetés volt a kompenzációs lista második helyén állni, azonban sajnos családi okok miatt nem tudok hivatalos politikai, közéleti szerepet vállalni, ezért lemondok a mandátumomról a lista harmadik helyén álló Vasárus Gábor javára” – írja közösségi oldalán Berki Boglárka. Visszalépése ellenére viszont jelezte a Magyar Kétfarkú Kutya Párt önkormányzati képviselőjelöltje, hogy számíthat a párt szegedi csapata a segítségére, „akiknek ezúton is sok-sok kitartást, erőt és örömöt kívánok”.

Berki úgy fogalmazott, 13 éves korában határozta el, hogy ha törik, ha szakad én ebben a városban fogok élni és azóta is úgy gondolom, hogy ez a legjobb hely a világon. Örömmel és felelősséggel szeretnék továbbra is azon dolgozni egyetemi oktatóként és kutatóként, valamint magánemberként is, hogy Szeged egy még igazságosabb, zöldebb, békésebb és élhetőbb európai város legyen.

Mint megírtuk, a Nemzeti Választási Iroda oldalán megjelent eredmények szerint a 19 szegedi választókörzetből 18-at vittek el a Botka László-féle Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjei, egyéni választókerületben a Fidesz–KDNP részéről csak Ruzsa Roland tudott győzni Kiskundorozsmán. A kompenzációs listáról 8 további képviselő kerülhet be a közgyűlésbe, ebből hatot a Fidesz–KDNP, kettőt – várakozásaiknak megfelelően – a szegedi Kutyapárt szerzett meg. A Fidesz–KDNP részéről csak Német Ferenc, Korponyai Ernő és Ruzsa Roland maradt meg a régi arcok közül.