Csaknem kétszáz alkotást neveztek a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Mintegy kétszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztiválra, melyet októberben rendeznek Szegeden, tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint idén három kategóriában várták a nevezéseket: nagyjátékfilmeket, kisjátékfilmeket és dokumentumfilmeket küldhettek a hazai és nemzetközi alkotók. A sorban nyolcadik operatőrfesztivál egyik kiemelkedő eredménye, hogy az előző évekhez képest jelentősen nőtt a nevezett nagyjátékfilmek száma: 29 alkotás érkezett a felhívásra, melyek között európai, ázsiai és tengerentúli alkotások egyaránt megtalálhatóak.

A Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál szervezői a kezdetek óta jelentős hangsúlyt fektetnek a magyar filmek és ezzel a hazai operatőrök munkásságának reprezentálására. Az elmúlt két évben bemutatott szerzői filmek – beleértve az Inkubátor program keretében megvalósuló műveket és a három legsikeresebb, egészestés dokumentumfilmet is – majd mindegyike nevezett a fesztiválra, így nem túlzás azt állítani, hogy a mezőny az utóbbi időszak legfontosabb hazai filmjeinek legjobbjaiból áll össze.

A beérkezett, mintegy kétszáz alkotásból rangos filmes alkotókból és szakemberekből álló előzsűri választja ki a versenyprogramba kerülő filmeket, melynek eredményét június 17-én hirdetik ki a szervezők a fesztivál honlapján és közösségi médiaplatformjain.

A beérkezett pályaművek nemzetközi nívóját jelzi, hogy számos A-kategóriás fesztivált megjárt alkotás érkezett, legyen szó Cannes-ról, Bostonról vagy Berlinről. Az operatőri munkára fókuszáló, független filmes filmmustrát ősszel, október 8 és 12. között tartják a szegedi Belvárosi Moziban, mely a versenyprogram mellett workshopoknak, szakmai beszélgetéseknek, közönségtalálkozóknak és egyéb vetítéseknek, filmes eseményeknek ad otthont, áll a közleményben.