Bábok járják majd a várost csütörtökön

A szegedi Kövér Béla Bábszínház március 21-én, csütörtökön ahogy minden évben, idén is a bábművészet sokszínűségét hirdeti és ünnepli a város közterein. A bábszínházi világnapon délután 14:30–16:30 között a társulat kettéválik, a városban járók több helyen is találkozhatnak velük.

Két színészük a Holdodiglan című előadásból már jól ismert, Michac Gábor által tervezett

kiméra-bábokkal járja a szegedi helyi járatokat,

beleolvadnak az iskolából vagy munkából hazafelé tartó tömegbe a trolikon és a villamosokon, ez szinte már hagyomány. Eközben a társulat többi tagja a Széchenyi teret veszi birtokba – szintén délután fél 3 és fél 5 között –, ahol többállomásos játékos foglalkozással készülnek.

Fotó: Szabó Luca

A „kuflikupacnál közös daltanulással és színezővel játszhat az arra járó. A „szirén kikötőben Floki ornitológus játékos előadását hallhatjuk a Tisza madárvilágáról. A „pintyőke porondonmindenféle hangok megszólaltatása a feladat. A bábállatkertben bábsimogatás lesz, a kreatív sarokban pedig kitűzőt készíthet minden érdeklődő.