100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Új üzletkomplexum épül a sándorfalvi piac területén, közölte a település önkormányzata. A komplexum három, egyenként 400 négyzetméter alapterületű épületből áll majd, melyekhez mintegy 90 parkoló is tartozik. Eddig három nagy üzletlánc, a Pepco, a Rossmann és a Spar tett határozott betelepülési szándéknyilatkozatot.
Az önkormányzat a beruházásban szélesíti az Árpád utca útburkolatát, ahol újabb szilárd burkolatú parkolókat is kialakítanak. A beruházás még kulturáltabb kereteket biztosít a szokásos, megszokott csütörtöki és vasárnapi piacoknak és a havi egy szombati vásárnak. A tervek szerint az új, sándorfalvi bevásárlóközpont 2025 végén nyithatja meg kapuit.
Az önkormányzat 2019 és 2024 között két ütemben hajtott már végre infrastrukturális fejlesztéseket a Piactéren, fedett árusító standokat és üzlethelyiségekt alakítottak ki. A piacfejlesztéssel még nem érintett területén kap majd helyet a három új bolt, a képviselő-testület egy 1200 négyzetméter alapterületű üzletközpont építéséről döntött még csütörtökön.

A fejlesztéssel egy, az európai kisvárosi színvonalnak megfelelő bevásárlóközpont jön létre Sándorfalván, mondta Gajdosné Pataki Zsuzsanna a csütörtöki sajtótájékoztatón. Az üzletek révén lényegesen javul a helyi és a környékbeli kereskedelmi kiszolgálás színvonala, véli. A fejlesztéssel több mint harminc új munkalehetőséget is teremtenek.
A piacfejlesztés harmadik üteméről több látványtervet is megosztottak a település honlapján.













