Diákok tiltakoznak csütörtökön a Dugonics téren

Az Egységes Diákfront ezen a héten országos kiállási hullámot szervezett, melynek célja az oktatás és a gyermekvédelem problémáira való figyelemfelhívás, írják lapunknak megküldött közleményükben. Ennek a sorozatnak a szegedi állomása csütörtökön a Dugonics téren lesz megtartva 17 órai kezdéssel.

A Facebook-esemény alapján a kiállás programja nagyon egyszerű, délután 5-től fél 6-ig lesz a gyülekező, ekkor kezdődnek a beszédek, majd egy óra elteltével vége a programoknak. A felszólalók között ott lesz Kiss Gergő, az Egységes Diákfront országos elnökségi tagja, Körmendi Zoltán egykori tanár, momentumos politikus, Tódor Marina pszichológus, szülő, az Egységes Szülői Front képviselője és az aHang képviseletében Tóth Rebeka is. A további felszólalók később kerülnek nyilvánosságra.

„A kormány olyan ágazatokat hanyagol el, amelyek a jövő magyar társadalmát legjobban meghatározzák: az oktatás rendszerszintű problémáira státusztörvény, a gyermekvédelemben a kegyelmi ügy által feltáruló bűnökre pedig alaptörvénymódosítás volt a »válasz«, miközben az iskolák és nevelőotthonok helyzetén ezek semmit nem javítanak” – szól a tiltakozás céljának rövid ismertetője.