Az évfordulóra kész lesz az árvízi emlékmű előtti tér felújítása, újra él az örökmécses is

Elbontották a kordonokat az árvízi emlékmű körül, ami még így sincs teljesen kész. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester úgy fogalmazott lapunknak, „még kisebb simítások vannak hátra”, de az 1879-es nagyárvíz évfordulójára, vagyis március 12-re készen lesz. Bizonyára az is feltűnt sokaknak, hogy működik a hosszú ideje használaton kívüli örökmécses – mint megtudtuk, korábban sérült volt áramellátása, amit mostanra teljesen újra cseréltek és új a lángot imitáló lámpatest is.

Tavaly szeptemberben kezdődött a rakpart megújításának nulladik üteme, melynek során egyelőre csak ráncfelvarrási munkákra futotta az árvízi emlékmű körül, közel 74 millió forintért. A 700 négyzetméternyi, emlékmű előtti töredezett díszburkolatot fagyálló és teherbíróra cserélték, az útkanyarulat melletti, félreeső aszfaltburkolatos háromszögben zöldterületet alakítottak ki pozsgás növényeknek. Tavaly még azzal számoltak, hogy várhatóan idén február elejéig készen lesznek, ehhez képest kicsi csúszás van.

Mint Nagy lapunknak fogalmazott, a fagyálló burkolat cseréje „speciális munka, hiszen az emlékmű közvetlen környezete valójában egy hídszerkezet”. Nem elég tehát felszedni a régit és lerakni az újat: „Az emlékmű körüli mészkőburkolatot elbontják a hídszerkezet pályalemezéig. A pályalemez javítását követően a beszivárgó víz elvezetését is meg kell oldani, csak ezután szigetelhetnek, majd igényes fagyálló és teherbíró új burkolat készül.”

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Ez nem minden, korábban már rendbetették a szakemberek a rakparti autós feljárók vasbetonszerkezetét – az acélszerkezeteket korróziógátlóval kezelték, a betont speciális javítóanyaggal vonták be, a rámpák alatti területet kerítéssel lezárták –, és megtörtént a graffitimentesítés is a partfalon, ez több mint 30 millió forintba került. A partfalat viszont már a munkák alatt újra összefirkálták.

Bár az önkormányzat megterveztette a rakpart komplex felújítását, erre egyelőre nincs pénz, hiszen a jogállamisági helyzet miatt au EU visszatartja a Magyarországnak szánt uniós forrásokat. Úgy tudjuk viszont, a város saját forrásból tervezi a rakpart felújítását.