Újabb firkák kerültek a partfalra, miután nemrég lemosták azokat az árvízi emlékműnél

Bár az önkormányzat már megterveztette a rakpart komplex felújítását, erre egyelőre nincs pénz, hiszen a jogállamisági helyzet miatt au EU visszatartja a Magyarországnak szánt uniós forrásokat. Ezért aztán minimális ráncfelvarrásra, állagmegóvásra futja csak a város pénzéből, egyelőre az árvízi emlékmű körül.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester tartott munkaközi sajtótájékoztatót hétfőn, melyen elhangzott, a rakparti autós feljárók vasbetonszerkezetét már rendbetették – az acélszerkezeteket korróziógátlóval kezelték, a betont speciális javítóanyaggal vonták be, a rámpák alatti területet kerítéssel lezárták – a szakemberek, és megtörtént a graffitimentesítés is a partfalon. Utóbbit viszont már most tönkretették a rongálók, akik

újabb firkákat festettek fel.

Mindenesetre a héten elindul a rakpart megújításának nulladik ütemének utolsó fázisa is. Ez azt jelenti, hogy még az idén elkezdődik az emlékmű előtti töredezett díszburkolat rendberakása. Nagy Sándor úgy fogalmazott, a 700 négyzetméteres terület új, fagyálló és teherbíró burkolatot kap, a kanyarban az aszfaltburkolatos háromszögben egy kis zöldterületet is kialakítanak pozsgás növények telepítésével, de megjavítják az örökmécsest is.

A burkolatcseréről úgy nyilatkozott az alpolgármester, hogy az „speciális munka, hiszen az emlékmű közvetlen környezete valójában egy hídszerkezet”. Nem elég tehát felszedni a régit és lerakni az újat. „Az emlékmű körüli mészkőburkolatot elbontják a hídszerkezet pályalemezéig. A pályalemez javítását követően a beszivárgó víz elvezetését is meg kell oldani, csak ezután szigetelhetnek, majd igényes fagyálló és teherbíró új burkolat készül.”

Az emlékmű körüli munkálatok közel 74 millió forintot kóstálnak, melyet a város fizet, és a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft. kivitelezi azt alvállalkozó segítségével, várhatóan február elejéig.