Fülöp László: Egyre több belvárosból tiltják ki az autókat, de ezt alaposan át kell gondolni

A Szeged polgármesteri székéért induló korábbi televíziós személyiség Fülöp László adott interjút a Délmagyarországnak, ami még csütörtökön jelent meg. Azt mondta, a városnak szüksége van egy kormánypárti vezetőre a hatékonyabb kormányzati együttműködés érdekében. Szegednek hiányzik egy világos jövőkép, és úgy véli, hogy a városnak nagyobb kockázatokat kellene vállalnia a fejlődés érdekében, különösen az ipari park bővítése és a kisvállalkozások támogatása terén.

„Azt mondanám, hogy apró lépésekben halad Szeged, nem vállalnak túl nagy kockázatot, és ez sajnos látszik is. Az iparűzési adó alig nő, szemben például Miskolccal, vagy éppen Debrecennel” – mondta Fülöp. Egyik első konkrét ígérete is elhangzott: ha nyerek, létrehoznak a polgármesteri hivatalban egy pályázatíró irodát, ahol teljesen ingyenesen segítenek a kisvállalkozásoknak, hogy minél több pályázatot benyújthassanak.

Fülöp a harmadik Tisza-hídról azt mondta, azt az információt kapta, hogy jelenleg a bírálati–kiviteli tervet készítik, tehát halad a projekt. Emellett kitért a BYD gyár szegedi beruházásának jelentőségére is, amely jelentősen hozzájárulhat a helyi munkahelyteremtéshez és a régió gazdasági fejlődéséhez. 

A közösségi közlekedés javítása érdekében a „parkolj és utazz” rendszer bevezetéséről beszélt megválasztása esetén, amivel csökkenthető a városi forgalmi dugók száma. Ez a rendszer úgy nézne ki, hogy a város szélén ingyenes parkolóhelyeket alakítanának ki, ahonnan az autósok bebuszozhatnának a városba. Fülöp emellett az autómentes belvárosról is beszélt, de sem ellene, sem mellette nem tette le voksát. „Egyre több városban tiltják ki a központból az autókat, de ezt természetesen alaposan át kell gondolni.”

A szegedi repülőtér jövőjével kapcsolatban is megosztotta gondolatait, lehetőségeket latolgatva annak üzleti célú hasznosítására vagy egy új, nagyobb repülőtér létrehozására. Szerinte ezt is alaposan át kell gondolni, mert egy repülőtér fenntartása óriási költséggel jár.

Fülöp László indulását Botka Lálszó ellen még februárban jelentette be a helyi Fidesz. Szegeden végezte tanulmányait, jogi diplomáját is itt szerezte. 1993 óta foglalkozik újságírással, kezdetben riporterként dolgozott a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójában. 2013-ig a Magyar Televízió szerkesztőjeként és műsorvezetőjeként dolgozott, de volt a CNN magyar nyelvű hírmagazinjának a műsorvezetője is. Jelenleg kommunikációs tanácsadóként és egy cég kommunikációs vezetőjeként dolgozik.