Botka: Az egyházmegye kétszer elküldött bennünket a francba

„Minden lehetséges jogi eszközt meg fogunk ragadni, hogy megvédjük a szegedi erdőt, amit a püspök azért akar kivágni, hogy focipályákat alakítson ott ki” – írja közösségi oldalán Botka László. A tervezett három edzőpályáról mi is beszámoltunk csütörtökön. Kiss-Rigó László megyéspüspök ekkor beszélt nyíltan arról egy szülői értekezleten, hogy a stadion melletti hat hektáron tervezett fakivágás három edzőpálya miatt lehet szükséges.

A szegedi polgármester szerint ebben a történetben „tényleg benne van minden a mai magyar valóságból”. Úgy véli, lehetne normális kompromisszum, de helyette erőből politizálás van. A polgármester egy 1994-es történetet is megosztott oldalán, amikor egyéni országgyűlési képviselő lett 21 évesen, Horn Gyula akkori miniszterelnök állítólag azt mondta neki: „Tanuld meg Lacika kisfiam, nem attól leszel nagy politikus, hogy mindent megteszel, ami hatalmadban áll, hanem attól, hogy sok ilyen dolgot nem teszel meg.”

Botka még a Közéleti Kávéház rendezvényén beszélt a város és a püspökség közötti konfliktusról. Egyszer azt hallom, hogy ez a futballakadémia egy hihetetlenül magas szintű oktatási intézmény lesz. Ha kell, én simán elhiszem, hogy a következő Nobel-díjasaink onnét fognak kijönni– tréfálkozott a polgármester, aki szerint „máskor meg azt kommunikálják, hogy szegény gyerekeknek építik ezt az intézményt. Jó lenne, ha eldöntenék az irányt”.

„Az egyházmegye kétszer elküldött bennünket a francba”

– fogalmazott a polgármester annak kapcsán, hogy az önkormányzat alternatívaként javasolt egy közeli 3,3 hektáros helyszínt, ám az egyhámegye azzal indokolta a fakivágás szükségességét, hogy az nem férne el a beruházás.

Mihálik Edvin korábban bejelentette, online szavazás alapján Assisi Szent Ferencről, a természet és az erdők védőszentjéről nevezik el a véderdőt. A Momentum politikusa az ügyben a következő, február közepén tartandó közgyűlésre fog egy javaslatot beterjeszteni a testület elé. A fakivágás kapcsán a minap lakossági fórumot is tartottak.