Még tavaly nyáron írtuk meg a 444.hu cikke alapján, hogy „Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mindennemű papi tevékenységtől eltiltotta D. atyát”. A lap újságírójának a Szeged-Csanádi Egyházmegye a miértekről csak annyit írt, hogy a nyugalmazott lelkészt „minden papi tevékenység végzésétől eltiltotta főpásztora, kiskorúval való illetlen viselkedés gyanúja miatt, és elrendelte az ügy előzetes vizsgálatát”.
Az még tavaly októberben kiderült a Szeged-Csanádi Egyházmegye közleményéből, hogy Kiss-Rigó László visszahelyezte hivatalába D. Atyát – pontosabban visszavonta felfüggesztését –, mivel nem találtak arra utaló jeleket az egyházmegye belső vizsgálata során, hogy a kiskorúval való illetlen viselkedés fennállt volna. „A feljelentés alapján elrendelt előzetes vizsgálat eredményeként a kiskorúak ellen történt illetlen viselkedés vádja alaptalannak bizonyult. A keletkezett dokumentumokat a polgári hatóságnak is megküldjük” – írták akkor.
Az ügy újabb fordulata, melyről Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője számolt be, hogy
„a polgári hatóságok sem találtak semmi okot rá, hogy akár csak nyomozást is indítsanak”.
D. atya orvosként is praktizált, emiatt hívták Doki atyának is, írtuk még a nyáron. A Magyar Orvosi Kamarában több tisztséget is betöltött az elmúlt évtizedekben. Emellett közéleti szerepet vállalt, hivatalos megszólítása többek között vitéz, lovag, doktor és pap. Azt írják, a kilencvenes években fegyelmivel bocsátották el egy vidéki kórház igazgatói posztjáról előnytelen szerződéskötések miatt, míg 2007-ben országos botrány lett abból, hogy felszentelte a Magyar Gárda zászlaját. Két éve pedig a Mi Hazánk kettőskeresztje mellett mondott beszédet.