A Centrum gödör sok évtizede Szeged szégyenfoltja, mindig terveztek ide valamit, de sosem épült meg. Legutóbb, még tavaly május végén vállalkozók és a lakásokra foglalót fizetők is feljelentést tettek a tulajdonosok ellen, és „üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt” indult nyomozás, pedig egy időre úgy tűnt, végre be is fejezik az építkezést, ami négy éve indult, majd gyorsan le is állt.
A természet visszakövetelte magának a gödröt, és talált is funkciót neki: meleg időben kacsaúsztatóként, a téliesebb januári első hetekben pedig jégpályává változott, mivel az eső és a talajvíz miatt megtelt csapadékkal a terület, és nem is igazán tűnt el. Most ismét pozitív tartományokban van napközben a hőmérséklet, emiatt eső esett hétfőn, és ez mégjobban megolvasztotta a jégpáncélt.
Fotó: Rostova Anna / Szegeder
Így félig olvadtan egyben egy műalkotás is, egy fényfestés, melyen jól visszatükröződik a mai modern és a szovjet építészeti stílus, na meg a graffiti-mural a falakon. Ha bejön az előrejelzés, Szegeden még szerdáig számíthatunk éjszakai fagyokra, így nem tűnik el a jég teljesen. Csütörtökön viszont
tizenöt fokot mondanak nappali maximumnak január közepén, és nem negatívban.
A további előrejelzések bizonytalanok, de egy pénteki hidegfronttal újra helyrebillen az egyensúly, és a maihoz hasonló idővel tér vissza a tél.