Az egyházmegye mégis kivághatja az erdőt, mert a kormány hamarabb kiadott egy rendeletet, mint az önkormányzat

A kormány november 16-án este kiadott egy rendeletet, miszerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő beruházásoknál változtatási tilalom innentől fogva nem alkalmazható. A Szeged-Csanádi Egyházmegye iskolaépítése elől ezzel lényegében minden jogi akadály elgördült, mivel ezentúl a terület átminősítését nem tilthatná meg a város, és kivághatják az erdőt a Szent Gellért Fórum mellett.

A tegnapi nap folyamán összefoglaltuk azt, hogy hol tart most a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskolaépítésének ügye, amit a kormány is nemzetgazdasági szempontból kiemelkedőnek tekint. Az egyházmegye olyan területen szeretné felhúzni az iskoláját a Szent Gellért Fórum mellett, amit az államtól ingyen kaptak meg, de egy erdő található rajta, amit védeni szeretne a város a kivágástól.

A 6 hektáros erdős területen, miután átminősítették kivágnák a fákat, hogy megkezdődhessen az építkezés, de a város ezt szeretné megakadályozni. Az önkormányzat a november 17-i közgyűlésen egy átminősítését tiltó helyi rendeletet akart elfogadtatni, amitől azt remélték, hogy nem lesz értelme kivágni a fákat. Ezzel időt akartak nyerni, hogy közösen kijelöljenek egy másik helyszínt a beruházás számára, bár úgy tűnik, hogy a kormány megelőzte őket.