24.hu: Kistelek helyett a szegedi üzemben gyárthatja majd az akkumulátorokat a BYD

Szeptember végén mi írtunk arról, hogy valami nagyon készül Szeged határában, de akkor még csak sejteni lehetett, hogy egy nagy üzem telepítése lehet kilátásban. Azóta több konkrétum is kiderült az ügy kapcsán, így az is, hogy a kínai BYD elektromosjármű-gyártó cég érkezik Szegedre. Az első hírek után a hazai sajtó, és a gyár számára kijelölt területek mellett élők is többször érdeklődtek a hivatalos szerveknél, hogy akkumulátorgyárról van-e szó.

Az akkumulátorgyárról szóló híreket rendre cáfolták mind a városvezetés részéről, mind pedig az illetékes minisztériumok. Ekkor újra felszínre került az az információ, miszerint Kisteleken épülne meg a szegedi járműgyártó üzemet kiszolgáló akkumulátorgyár, viszont a polgármester a kisváros hivatalos Facebook-oldalán tagadta azt, hogy akkugyárat kapnának a kistelekiek a szomszédba.

Most a 24.hu közölt egy cikket a témában, amiben a portál saját forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy nagy valószínűséggel egy gyártelepen, Szegeden készülhetnek majd a járművek és hozzájuk az akkumulátorok is. A 24.hu információi szerint a leendő gyár egész területét tekintve csak kisebb, 50 hektáros területen történne majd akkugyártás.

A cikk a földek kisajátítása körüli furcsaságokat is említi. Csakúgy mint Debrecenben vagy Győrszentivánon, Szegeden is jó minőségű szántóföldeket vásárol meg az önkormányzat, hogy aztán később ezeket átminősítve eladják a gyár számára. Sok béketelepi gazda nem elégedett azzal a vételárral, amit kapott a területére. Szerintük sokkal kevesebb pénzt akarnak most adni a földjeikért, hogy aztán ipari területté minősítve többért, nagyobb haszonnal adhassák el a beruházónak.