Nem cáfolja a város a hatalmas kínai buszgyár idetelepülésének hírét

Sajtóhírek szerint célegyenesben vannak Szegeden egy hatalmas, 2 km²-en elterülő (összehasonlításként: a Kiskörúton belüli belváros "mindössze" 0,7 négyzetkilométer) buszgyár létesítéséről szóló tárgyalások. Az önkormányzat egy szerződés aláírására készül a kínai BYD elektromosjármű-gyártóval. Az ügyben mi írtunk először, amikor kiderült, ázsiai delegáció járt a lézerközpont mellett lévő Béketelep városrész végében nemrég, konkrétumok akkor azonban nem derültek ki.

Már akkor arról érdeklődtünk az illetékeseknél, lehetséges-e, hogy a BYD gyára jön a városba, sok jel erre utalt ugyanis. Akkor a város bár nem reagált konkrétan a feltevésre, azt határozottan tagadták a Külügyminisztériummal együtt, hogy akkumulátorgyár jönne Szegedre. A legújabb értesülések alapján az elektromosbusz-gyár részeként az is jön majd, csak 20 kilométerrel arrébb, Kistelekre.

Újból megkérdeztük az önkormányzatot most, hogy az Mfor megírta, BYD-gyár épül Szegeden, hogy valóban helyesek-e a legfrissebb sajtóértesülések, illetve a béketelepi lakóparkhoz közel, vagy távolabb épül-e meg a létesítmény. Levelünkre Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester úgy reagált, jelenleg még folynak a tárgyalások, így csak a korábban már elmondottakat tudja megismételni, vagyis Béketelep közvetlen szomszédságába nem épül majd semmi, viszont nem tagadta a beruházás tényét, ami mint írta, „a kormány által már tavasszal kijelölt ipari parki területre korlátozódik”.

Nagy most is kihangsúlyozta, hogy Szegeden nem lesz akkumulátorgyár, tehát esélyes, hogy valóban Kisteleken épülhet meg a BYD-gyár 50 hektáros akkurészlege, ha igazak a hírek. Azt viszont nem kommentálta az alpolgármester, hogy maga a kínai vállalat döntött a külön telephelyről, vagy volt a városnak is beleszólása, és azért nem Szegedre telepítik az akkugyárat.