Szabó Bálint nem képviselő többé a szegedi önkormányzatban

Zárt ülésen tárgyalt a szegedi közgyűlés Szabó Bálint méltatlanságáról pénteken. Szabót azért tartották méltatlannak szegedi önkormányzati képviselői mandátumához, mert tavaly szeptember 21-én üldözőbe vette Orbán Viktor konvoját a Nagykőrösi úton és egy rendőri intézkedést is akadályozott, amiért a Fővárosi Törvényszék másfél év börtönbüntetésre ítélte négy évre felfüggesztve. Így az önkormányzati törvény szerint „méltatlan”, hiszen „szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték”. Ezen az ítélet felfüggesztett mivolta sem változtat.

A képviselő egy szeptember 19-ei videójában arról beszélt, hogy szerinte nem vált méltatlanná, és egy módosító indítvánnyal is élt a közgyűlés felé, amiben arra kérte őket, hogy ne tárgyalják pénteken az ügyét, vagy ha tárgyalják, akkor azt a tervektől eltérően nyílt ülésen tegyék, hogy a nyilvánosságot is be tudja vonni. Hozzátette azt is, hogy a tárgyalás végén ne szülessen döntés, mert perújrafelvételt kezdeményeztek az ügyében.

Azt állítja, hogy kényszer hatására tett vallomást és abban a tévedésben volt, hogy a konvoj, amit „állítólag” üldözött a miniszterelnököt szállította, de szabadulás után megtudta, hogy a konvoj üres volt, az üldözésbe is csak belekeveredett.

„A mai napig nem kaptam jogerős írásbeli ítéletet” – szegezte Szabó Bálint Botka László polgármesternek és a város jegyzőjének felszólalásában a szegedi közgyűlés pénteki ülésén. Azt kérte, hogy vegyék le a napirendről a méltatlanságának a tárgyalását, de a jegyző szerint az, hogy a képviselő megkapta-e vagy nem a jogerős ítéletet írásban, nem befolyásolja a testületet. Indítványát elutasították, az ügyében zárt ülésen dönt a közgyűlés.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

A képviselő ezután újra fel akart szólalni, de Botka László nem adott neki szót, kikapcsolták a gépét. Mikor újra szót kapott, azt mondta, hogy a polgármester mutassa be az írásos ítéletet. „Semmi sem változott az elmúlt egy évben, azt leszámítva, hogy kijöttem a börtönből” – jegyezte meg később, mikor már működött a mikrofonja, majd azzal folytatta, hogy szerinte az önkormányzat mindent pénzzé tesz és elad, a befolyó összeget meg a hatalma fenntartására fordítja. Később is csak elvétve kapott szót Szabó, majd mikor reklamált, Botka László megjegyezte,

„úgy látom idegállapotban van, ilyenkor szokta magát elrabolni”.

Ezt követően azzal támadta a polgármestert, hogy mennyit gazdagodott az elmúlt húsz évben, hány ingatlanban van érdekeltsége. „Mennyit gazdagodtál, míg én börtönben ültem” – zárta le, mire a teremben nevetés tört ki. Mikor arra kérte a polgármestert, hogy ne személyeskedjen tovább, Botka ügyrendi szavazást rendelt el arról, hogy Szabó többet ne kapjon szót, de ezt a közgyűlés nem szavazta meg.

A képviselő ordibálni kezdett a polgármesterrel, hogy ne szóljon bele, amikor más beszél, majd Botka László jelezte, hogy műszaki hiba miatt nem sikerült a szavazás. Újra szavaztak, amin a közgyűlés már igen mondott arra, hogy Szabó csak az őt érintő kérdésekben reagálhasson. A mikrofonját kikapcsolták, amit ki is vitt és a polgármester asztalához vágott, majd többször is elmondta hangosan, hogy „ez a demokrácia alja, ezért nem vagytok kormányon, ilyet Kövér László sem csinál”.

Szabó ügyét végül zárt ülésen tárgyalták, de a képviselő Facebook oldalán élőzte az egészet. Elmondta, perújítást kezdeményezett mert kényszer alatt vallott, az ítéletről papírt nem kapott, mindent és mindenkit elveszített az eljárás során. Arra kérte a képviselőket, hogy gondolják át a döntést, mert

vissza fog rájuk ütni, ha kiderül, hogy ártatlanul ítélték el.

„Ez egy országos közügy, ami arról szól, hogy ha szembe mész Orbán Viktorral, akkor úgy járhatsz, mint Szabó Bálint” – mondta.

Végül azt kérte, hogy névszerinti szavazás legyen az ügyében, ami a jegyző szerint a törvény alapján nem lehetséges. A közgyűlés végül egyhangúlag mondta ki Szabó Bálint méltatlanságát. Ezt követően még szavazott a többi napirendi pontban, majd elhagyta a Városháza épületét.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Szabó korábban az Indexnek azt mondta, hogy ha méltatlanságát megszavazzák, totális háborút indít Botka László ellen. Egy tavaszi törvénymódosítás alapján mandátumának megszűnése esetén időközi választást már nem lehet kiírni. Nagy Attila Tibor, politikai elemző szerint, mivel a képviselő kompenzációs listáról, a Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület jelöltjeként jutott be a közgyűlésbe, a helyére a szervezet jelölhet egy új tagot majd.

Szabó Bálint neve onnan is ismerős lehet, hogy tavaly augusztus 20-ra „Országos gazdatüntetés” címen hirdetett tüntetést Budapestre. Traktorokkal szerette volna elfoglalni a pesti alsó rakpartot, hogy aztán az Agrárminisztérium Kossuth téri épülete előtt tüntethessenek. A rendőrség végül az augusztus 20-i rendezvényekre hivatkozva nem adott engedélyt, így a demonstráció nem járt nagy sikerrel.

A szegedi képviselő korábban azzal hívta fel magára a figyelmét, hogy a koronavírus-járvány során bevezetett korlátozások elleni tiltakozásként saját autójával akadályozta a szegedi villamosközlekedést, ráállt a sinekre az Anna-kútnál. Korábban azt is állította, hogy elrabolták és egy égő szalmabálához kötözték.

Szabó több mint fél évet ült előzetesben, amiért tavaly szeptember 21-én üldözőbe vette Orbán Viktor konvoját. Szabadulása előtt pár nappal az Átlátszó riporterének azt mondta, hogy megbánta amit tett, Orbán Viktornak is írt levelet, de nem segítséget kért tőle, hanem az első találkozásuk óta eltelt időszakról alkotott véleményét közölte vele.

Amikor azt kérdezték tőle, hogy a múltbéli tevékenysége megérte-e számára, azt válaszolta, hogy mindenben van valami jó: a személyiségére mindennél jobb hatással volt a börtönben töltött időszak, megígérte, hogy a pozitív változást a környezetében élők is érezni fogják, ha szabadul az intézetből.

Szabó Bálint egyébként múlt hét szerdán beszélt arról, hogy jövőre újra elindulna képviselőnek a városban, jelölteket is állítana mind a húsz választókörzetben. A törvény szerint attól, hogy most a közgyűlés méltatlannak nyilvánította, van lehetősége újra indulni.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.