Mihálffy Béla szerint nap mint nap a harmadik híd megvalósulásáért dolgoznak, míg a „balliberális erők csak kárognak”

Interjút adott a Mediaworks-höz tartozó szegedma.hu hírportálnak a KDNP-s Mihálffy Béla. A Homokhátság és Szeged egy részének országgyűlési képviselője először arról beszélt, hogy számos beruházást támogat a kormány Szegeden, például a lézerközpont körüli ipari parkot, az elektromos buszok beszerzését a Volánbusz számára, vagy épp a rezsitámogatásokat az önkormányzat felé. A magyar kormány többször is bizonyította az elmúlt hónapokban, hogy a szegediek és a szegedi önkormányzat mellett áll.”

Ezután rátértek a harmadik híd témakörére, s szót ejtettek a nemrég elindult tájékoztató oldalról is. Azért tartottuk fontosnak egy tájékoztató honlap elindítását, hogy legyen egy olyan oldal, ahol a mindenki hiteles forrásból tud tájékozódni és információhoz jutni a harmadik híddal kapcsolatban. Nagyon sok médiában félinformáció és álhír terjed a projektről” – fejtette ki Mihálffy a lapnak. Majd ezután a képviselő arról beszélt, hogy

„a balliberális erők Szegeden csak kárognak, ezzel szemben mi nap mint nap azon dolgozunk, hogy megvalósuljon a harmadik híd”.

A képviselő bizakodó, azt gondolja, hogy soha ilyen jól nem állt még a harmadik híd projektje: jövő őszre elkészülnek az engedélyezési tervek, így a „szegedi városvezetőknek és az országgyűlési képviselőknek most az a feladatuk, hogy megszerezzék a forrást az építkezéshez”.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

Másról is szót ejtettek az interjúban. „Nyáron az ellenzék tanárhiánnyal és az oktatás ellehetetlenülésével riogatta az embereket. Valós félelmek ezek a térségben?” – hangzott el a kérdés, amire Mihálffy azzal reagált, hogy szülők is keresték az ügyben, ezért beszélt a szegedi tankerületi központ igazgatójával, akitől azt a választ kapta, hogy minden rendben zajlik. Ezután úgy fogalmazott az egykori dorozsmai képviselő, hogy

„rendkívül káros az az aknamunka, amit a balliberális oldal végez ezekben az oktatási ügyekben,

mert alaptalanul bizonytalanítják el a szülőket”. Mint azt nyilatkozta, a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a családoknak „könnyebb volt idén is a tanévkezdés, és működik az oktatás”.

Ezután szóba jött Bartók Csaba szegedi Fidesz-elnök lemondása is. Mihálffy a kérdésre felelve úgy vélte, ez „Csaba döntése volt”, amit tiszteletben tartanak, utódjáról pedig pártszövetség elnöke hoz majd döntést. A jövő évi önkormányzati választásról Mihálffy elárulta, hogy „már lát rátermett jelöltet a feladatra” a Fidesz-KDNP részéről, akinek a legfontosabb ismérve kell legyen, hogy „a szegediek hitelesnek és rátermettnek éreznek és gondolnak a képviseletükre”.

Bartók Csaba utódjáról egyébként mi is kérdeztük a minap a szegedi halászléfőző fesztiválon a Fidesz helyi tagjait, hogy ki követheti Bartókot, valamint, hogy általában hogyan látják a jövőt a szegedi Fideszben, főleg a választási kampány elején. Német Ferenc szerint az előző önkormányzati választásokhoz képest – amikor alig több mint három hónappal a választás előtt lépett csak elő a sokáig független, majd Fidesz-támogatott Nemesi Pál vállalkozó – felkészültebben vágnak bele a soron következőbe, mivel már megvannak a jelöltek és a koordinátorok. Mint mondta, eddig a csapathoz keresték a vezetőt, most a vezetőt keresik a csapathoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

A szegedi Fidesz megfőzte a halászlét, és most egy lelkes, új vezetőt keres magának

Pár nappal a szegedi Fidesz-elnök lemondása után halászléfőző fesztiválra gyűltek össze a párt helyi tagjai a Tisza partján. Itt kérdeztük őket, milyen jövőt látnak a szegedi Fidesznek.